
Ezt közölte az orosz védelmi minisztérium illetékese.
Alekszej Zolotuhin, a védelmi tárca légi és űrvédelmi egységeinek sajtómunkatársa jelentette be, hogy az űrszonda maradványai a chilei Wellington-szigettől mintegy 1250 kilométerre nyugatra csapódtak az óceánba. Zolotuhin emlékeztetett rá, hogy ebbe a csendes-óceáni régióba "irányítják le" a kiszolgált Progressz űrhajókat is.
Az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) egy korábbi prognózisában az Atlanti-óceán szerepelt a becsapódás helyeként. Az űrkutatási szakemberek prognózisaikban gyakran változtatták a becsapódás lehetséges helyeit.
A Fobosz-Grunt (Fobosz-Talaj) űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és azt a Földre szállítsa. Ezt követően azonban eddig ismeretlen okokból a szonda automatikája nem reagált a hajtóműindítási parancsokra, így nem tudta folytatni útját kitűzött célja felé.
A sikertelen orosz kísérlet 5 milliárd rubelébe került Oroszországnak, a misszióra 15 évig készültek, az eszköz számos értékes berendezést vitt magával, súlya 13 és fél tonna volt. A Földre visszatért, az alsó légkörben el nem égett darabok a feltételezések szerint valószínűleg nem haladták meg a 200 kilogrammot.
* * *
A meghibásodott orosz Fobosz (Phobos)-Grunt űrszonda el nem égett darabjai vasárnap a Csendes-óceánba zuhantak, közép-európai idő szerint este háromnegyed hétkoA katasztrófavédelem vasárnap kora este közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a világűrből visszatérő Phobos-Grunt űrszonda a legfrissebb előrejelzések szerint egy Brazíliát és Közép-Európát átszelő pályán haladva érkezik a Földre, és addig már csak egyszer kerüli meg a Földet.
A katasztrófavédelem a magyar rendőrséggel és a Magyar Honvédséggel együttműködve folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket és felkészültek az esetleges beavatkozásokra - közölte az OKF. Magyarországon a Letenye - Balaton - Ercsi - Jászberény - Nyíregyháza vonaltól délre, minden további óvintézkedés érdekében, közleményt fog kiadni az OKF.
A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy amennyiben bárki becsapódásról szerez tudomást, hívja a 105-ös segélyhívót. Minden esetben közöljék, hogy történt-e személyi sérülés. Az űrszonda lezuhanó darabjait ne fogják meg, azzal semmilyen módon ne érintkezzenek.
Közben az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) azt közölte, hogy a legfrissebb számítások szerint a meghibásodott Phobos-Grunt űrszonda az Atlanti-óceánba zuhan, és magyar idő szerint 18 óra 50 perc és 19 óra 34 perc közé várják az orosz űrszonda becsapódását.
* * *
A korábban jelzettnél lassabban érkezik az orosz Phobos-Grunt űrszonda, várhatóan vasárnap délután és éjfél között éri el a Földet. Erről tájékoztatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
Petróczi Tímea elmondta, hogy az Oroszországtól kapott tájékoztatás szerint egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy vasárnap éjfél előtt földet ér az űrszonda. Hozzátette, hogy 10 órakor összeült a Katasztrófavédelmi Operatív Törzs.
A Phobos-Grunt (Phobos-Talaj) űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és a Földre szállítsa. Eddig ismeretlen okokból azonban a szonda automatikája nem reagált a hajtómű-indítási parancsokra, így Föld körüli pályán ragadt, nem tudott kilépni a bolygóközi térbe.
Az indításkor 14 tonnás szonda lezuhanó darabjainak teljes tömege mintegy kétszáz kilogramm lesz. Orosz szakemberek szerint nem kell attól tartani, hogy a szonda 7,5 tonnányi mérgező üzemanyaga a légkörbe kerül, mert alumíniumtartálya 100 kilométeres magasságban kilyukad, és tartalma elég.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















