Bajnai visszatérne?
Bajnai Gordon szerint Magyarországon rossz kormányzás folyik, és ilyenkor egy volt miniszterelnöknek szólnia kell, hogy az ország veszélyben van, a szakadék szélén egyensúlyozik, és ha nem történik radikális fordulat, évtizedekre elveszíti a felemelkedés esélyét.
2012. január 11. 09:54

A volt kormányfő az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden azt mondta, azokat szeretné segíteni, akik képesek lehetnek megváltoztatni a jelenlegi "rossz rendszert", és jobbat építeni helyette. Azt azonban még nem tudja, a jövőben milyen szerepben teheti ezt, így arról sem döntött, vállalná-e, hogy miniszterelnök-jelölt legyen.
Az interjúban Bajnai Gordon kifejtette: a következő választások előtt az ellenzéki pártoknak, ha nem lesz köztük, amely képes lehet egyedül leváltani a Fideszt, az alkalmasak közül azt a miniszterelnök-jelöltet kell kiválasztaniuk, akinek a legnagyobb az esélye a győzelemre és a sikeres kormányzásra. Szavai szerint ma még nem tudni, hogy ki lesz ez.
Arra a kérdésre, hogy vállalná-e a jelöltséget, azt mondta: egyszer már elvállalta, mert úgy látta, hogy "veszélyben a haza". A feladat embert próbáló volt - tette hozzá, megjegyezve, még nem hozta meg azt a döntést, hogy újból elfogadna-e egy ilyen felkérést.
A politikus, aki 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezette a szocialista kormányt, elmondta: sok mindent megtenne azért, hogy Magyarország jobb hely legyen, de nem gondolja, hogy ez kizárólag az ő feladata lenne, és nincs is olyan ambíciója, hogy e törekvések élére álljon. Közölte azt is, hogy hosszú hallgatás után hétfőn publikált, az ország helyzetét átfogóan értékelő írása nem egy új párt zászlóbontásának az előkészítése.
Bajnai Gordon azt mondta: leköszönése után azért hozta létre a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványt, hogy lehetővé tegye a mindenkori kormányzás színvonalának javítását. Szerinte az elmúlt évtized azt bizonyította, hogy a pártok képesek választást nyerni, de nem tudják, mihez kezdjenek utána, alapítványa pedig ezen kíván változtatni szakpolitikai programokkal, amelyeket bárki felhasználhat.
Hozzátette: a jelenlegi helyzetben is azt tartaná a legjobbnak, ha a Fidesz-kormány korrigálná eddigi hibáit. Kérdésre válaszolva ugyanakkor hozzátette, a Fideszen belüli irányváltás az eddigi tapasztalatok alapján nem tűnik valószínűnek, ezért is véli úgy, hogy a valódi esély a kormányváltás, amelyre azonban várni kell, és addig az ország még sok kárt szenvedhet el.
Kitért arra, hogy a demokrácia "leépítését" nem tartja visszafordíthatatlan folyamatnak, kiemelte azonban, hogy a köztársaságot nem elég "helyreállítani", biztosítani kell a pártfinanszírozás tisztaságát és a közmédia pártatlanságát is.
Az új választási rendszerről azt mondta, hogy jelentős, "unfair" előnyt biztosít a jelenlegi kormánypártoknak, olyat, mintha a százméteres síkfutásban valaki harminc méterrel előbbről indulna a többieknél. De - tette hozzá - emberfeletti teljesítménnyel ilyen helyzetben is nyerhet más.
Ezzel kapcsolatban azt is mondta: ha a jelenlegi vagy az újonnan alakuló demokratikus ellenzéki pártok egyikének sem lesz esélye arra, hogy egyedül leváltsa a Fideszt, ez szinte kötelezővé teszi számukra az együttműködést. Azonban legalább ilyen fontosnak nevezte, hogy legyen olyan minimumprogram, amelyben egyetértenek, és amely a jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak és a pártkötődéssel nem rendelkezőknek is elfogadható nemzeti célokat rögzít.
Bajnai Gordon szerint Magyarország ma rosszabb helyzetben van, mint 2008-ban, a válság első hullámakor, elsősorban azért, mert kisebb az országba vetett befektetői bizalom. Ezt a kormány hibáinak tudta be, mondván, a kabinet a hatalmi törekvéseinek rendelte alá a gazdaságpolitikát. Véleménye szerint az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitika valójában azt jelentette, hogy a választóknak tett tarthatatlan ígéretek betartása érdekében a kormány felélte a tartalékokat, a magánnyugdíjpénzeket, és a végtörlesztés is nagymértékben csökkentette a befektetők bizalmát.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokról úgy foglalt állást: az ország érdeke, hogy létrejöjjön a megállapodás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem dicsőség, egy országnak mindig kudarc, ha az IMF segítségére kényszerül, így volt ez 2008-ban is.
MTI
Címkék:
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
napi abszurd
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















