Súlyos intézkedéseket javasol Tarlós Orbánnak
Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.
2012. január 9. 10:08

A városvezető az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorának hétfő reggel nyilatkozva kívánatosnak nevezte a hosszú távú megoldást, ugyanakkor megjegyezte, ha „most a rövid távú problémát nem oldjuk meg a kormánnyal közösen, akkor semmiféle hosszú távú megoldásnak nincs értelme és létjogosultsága, mert másfél hónapon belül összeomlik a BKV”. Mint hangsúlyozta: egy év alatt húsz év „felhalmozott szervezetlenségét” ebben a gazdasági helyzetben nem lehetett végigvinni.

A kormányfőnek készített javaslatcsomagról elmondta, hogy az abban foglaltak többnyire ismert pontok, de van köztük új elem is. Mint kifejtette, a személyszállítási törvény alapján kiemelnék a rossz hatékonysággal folytatott tevékenységeket a BKV kereteiből, amelyek jegyzéke már készen van; ki kell építeni a behajtási díj bevezetéséhez szükséges technikai berendezéseket; továbbá megkezdték az őrzött P+R parkolók építését. Tarlós István közlése szerint a működés finanszírozásához két súlyos intézkedést kell hozni párhuzamosan: a közlekedési adó bevezetését és a forrásmegosztási törvény átalakítását. Kitért arra is, hogy a főváros költségvetése kapcsán többször említett „bűvös és érthetetlen 700 milliárdos szám” csak úgy nyerhet értelmet, ha a főváros költségvetését és a kerületekét összeadják, ám hogy a kerületek részt vesznek-e a közlekedés finanszírozásában, az nem megállapodás, hanem jogszabály kérdése – hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve, hogy „a jelenlegi jogszabályok ezt éppenséggel kizárják”.

Tarlós István a javaslatok között említette az egységes parkolási rendszer szükségességét is, amelyet az új önkormányzati törvény szintén kizár, miközben – álláspontja szerint – az ebből származó bevételeket a tömegközlekedésre kellene fordítani. A főpolgármester meglátása szerint ki kell szervezni – legalább részlegesen – a buszszolgáltatást, valamint műszaki-gazdasági szempontból létre kell hozni a MÁV–BKV–Volán holdingot.

MTI
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó