
A libériai Rena 3 hónapja feneklett meg egy új-zélandi korallzátonyon. Először az oldala repedt végig, aztán egy viharban a teljes hajótörzs kettétört. A hajó két csonkja még a zátonyon fekszik, de a rakomány nagy része a tengerbe esett.
„A konténerek összegyűjtése kétségtelenül nagyon nehézzé vált. A legfontosabb 21 konténer, amiben alumíniumgyártáshoz használt kreolit van” – mondta el Nick Smith új-zélandi környezetvédelmi miniszter.
A hajó 880 konténert szállított. Ennek nagyjából a felét tudták eddig kiemelni. Legalább 300 konténer a tengerbe zuhant és elúszott. A hajó üzemanyaga, több mint ezer tonna gázolaj, állítólag nem szivárog. „Teherhajókat, vontatóhajókat, rakodódarukat, mentőcsónakokat, ipari és mélytengeri búvárokat is a baleset helyszínére vezényeltünk. A lehető leghamarabb végezni akarunk, mielőtt késő lenne” – közölte a mentés egyik szervezője.
A balesetért a Fülöp-szigeteki kapitányt és helyettesét tartják felelősnek, mert tiltott útvonalon haladtak. Hétfőn állnak bíróság elé. Átszámítva hatvanmillió forint pénzbírságot és két év börtönt kaphatnak.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















