USA és az EU álláspontja Magyarországról
Az USA nem gyakorol nyomást Magyarországra Orbán Viktor leváltása érdekében, az Európai Néppárt az EB ajánlásait fogja támogatni. A Fidesz idézettel reagált az amerikai nagykövet által mondottakra. A zöldpárti EP-frakció társelnöke szerint fenn kell tartani a magyar kormány elleni kezdeményezést.
2012. január 6. 19:40

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete visszautasította azt a sajtóértesülést, miszerint Washington azért lobbizik, hogy Orbán Viktor kormányát egy szakértői kabinettel váltsák fel - írta a Bloomberg pénteken.

"Egyértelműen és tisztán állíthatom, hogy ez nem az amerikai külpolitika, ez nem a mi álláspontunk, és ez a hír valótlan" - idézte Eleni Tsakopoulos Kounalakist az amerikai hírügynökség, amely a nagykövetségtől még adásba kerülés előtt megkapta annak az interjúnak a kivonatát, amelyet a nagykövet az ATV televíziónak adott.


Az Index csütörtökön egy névtelen külügyi forrásra hivatkozva azt állította, hogy az amerikai diplomácia "már nem lát perspektívát Orbánban".
A hírportál informátorának közlése szerint "reális opcióként merült fel, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakoroljon Magyarországra" egy szakértői kormány felállítása érdekében, "máshogy ugyanis nem tartják elkerülhetőnek a magyar államcsődöt". A forrás szerint "bármit is mond a kormány arról, hogy az IMF-hitel védőhálónak kell, valójában arról van szó, hogy az állam finanszírozható maradjon az év második felében".

William Odom amerikai tábornoktól és kémfőnöktől származó idézettel reagált a Fidesz pénteken Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetnek a Népszabadságban megjelent kijelentéseire, valamint az MR1 180 perc című műsorában általa elmondottakra.

"A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni" - olvasható a párt által, a fidesz.hu-n reagálásként közölt idézet.


Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet a pénteki Népszabadságban és az MR1 180 perc című műsorának pénteki adásában arról beszélt, hogy csalódottak a magyar kormányban, mert hónapokon keresztül egyeztettek a magyar kabinettel a lényeges reformokról, de felvetéseik közül Budapest szinte egyet sem fontolt meg.

Az Európai Néppárt (ENP) az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak (EB) azon ajánlásait fogja támogatni, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben eleget tegyen az EU jogi előírásainak - hangsúlyozta pénteken kiadott közös nyilatkozatában Wilfried Martens, a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti európai parlamenti (EP-) frakció vezetője.

Martens és Daul annak nyomán nyilatkozott az új magyar alkotmány életbe lépésével kapcsolatos kérdésekről, hogy a zöldpárti EP-frakció Magyarország elleni eljárást kezdeményezett az uniós alapértékek sérelmére hivatkozva. A liberálisok ehhez csatlakoztak, a szocialisták pedig felszólították José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy tájékoztassa az EP-t, milyen lépéseket kíván tenni Magyarországgal kapcsolatban.
Az ENP pártcsaládjához tartozik a Fidesz is, Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig az Európai Néppárt egyik alelnöke. A néppárti a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben.


Martens és Daul a közös nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament tavaly áprilisban fogadta el az új alkotmányt, "amely egy 1949-es keltezésű sztálinista típusú alkotmány helyébe lépett". Magyarország volt az egyetlen olyan közép-európai állam, amely nem alkotott új alaptörvényt a kommunizmus bukása után - tették hozzá. A két néppárti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy az új magyar alkotmány tartalmazza az uniós alapjogi charta előírásait, valamint "egy új, tisztességesebb választási rendszert, amely megadja a lehetőséget a kisebbségeknek a parlamenti képviseletre".


Ugyanakkor - folytatta Martens és Daul - ismeretes, hogy az Európai Bizottság felvetett több kérdést a jogalkotás néhány elemével kapcsolatban, és a testület jelenleg az angol, valamint a francia fordítás alapján azt vizsgálja, hogy ezek az elemek összhangban vannak-e az uniós joggal.
A néppárti vezetők utaltak arra, hogy az EU alapszerződése alapján az Európai Bizottságnak - az Európai Unió Bíróságának ellenőrzése mellett - felügyeletet kell gyakorolnia az uniós jog alkalmazása fölött.


"Szükségtelen is mondani, hogy az ENP támogatni fogja a bizottság ajánlásait, amelyek biztosítani fogják azt, hogy Magyarország teljes összhangban legyen az EU-joggal. Ebben az értelemben bízunk abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szorosan együtt fog működni a bizottság vezetőségével, annak érdekében, hogy biztosítsa a jogalkotás összhangját az EU-joggal, valamint - ha az szükséges - a módosítások megtételét" - fogalmazott Wilfried Martens és Joseph Daul.

A Zöldek európai parlamenti (EP-) frakciójának társelnöke szerint fenn kell tartani azt az EP-ben tett kezdeményezést, amely a magyar kormány elleni uniós eljárás megindítására irányul, a közösség alapvető értékeinek megsértésére hivatkozva.

Rebecca Harms az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva közölte: nem ért egyet az LMP azon kérésével, hogy vonják vissza a zöldpárti frakció kezdeményezését.


Csütörtöki közleményében az LMP úgy vélekedett: a jelenlegi sérülékeny gazdasági viszonyok között az EP-beli zöldpártiak felvetése nem szerencsés.
Harms szerint az LMP valószínűleg úgy véli, hogy a demokratikus értékek védelmének ügyét nem kell összekapcsolni a gazdasági válságkezelés kérdéseivel. Ő azonban azon az állásponton van, hogy ez az összekapcsolás a jelenlegi helyzetben igenis indokolt. A magyar kormányzat - fejtette ki - pénzügyi támogatást, vagyis a szolidaritás kinyilvánítását kéri a nemzetközi közösségtől. A szolidaritás elve viszont a közös, demokratikus értékek tiszteletben tartásának a követelményét is magában foglalja - szögezte le.


A zöldpárti EP-frakció társelnöke reményének adott hangot, hogy a magyar kormány elleni uniós eljárás megindítására vonatkozó kezdeményezés ügyében nem csupán a szocialista és a liberális, hanem néppárti EP-képviselőkkel - legalábbis egy részükkel - szintén lehetséges lesz az együttműködés.
Az Európai Parlament január 16. és 19. között tartja következő plenáris ülését Strasbourgban.

mti
ajánlatunk
fórum
toplista
megmondó
Rákosi Mátyás a proletárhatalom megsemmisítendő ellenfelének tekintette a polgárt, a szovjetek szóhasználatában a „burzsujt”.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó