„Már csak egy-két hét, és véget ér egy korszak, megszűnik egy állam, amelyet úgy hívtak, Magyar Köztársaság. Vele együtt eltűnik mindaz, amiről azt képzelted, életed szilárd keretrendszere, hiszen törvények garantálják, független intézmények őrködnek felette” – így kezdődik egy újévi kiáltvány-email. Egy ismerőstől. Most már tudom – félreismerőstől.

Kísérő szövege: „Add tovább!! EZ A LEVÉL MINDENKIHEZ JUSSON EL!!!!”

Kedves Magyarország! Tovább adom. A véleményem. Az idézett kiáltvány is vélemény. Szélsőséges – ha úgy tetszik. S e véleményt nem osztom, s ez az amit most megosztok .

” Ez egy rablóbanda" – szól a kiáltvány verdiktje. „Ők nem a szegénység ellen, hanem a szegények ellen indítanak háborút (… ) társadalmi mozgalmat indítottunk, hogy a húsvéti alkotmányra alapozott új rendszert minél hamarabb megdönthessük.” - mondják kedvesen. Mert hogy e kedves kiáltvány-kiáltók másképpen kívánnak poltizálni: „Most nem az a lényeg, ki jobboldali, ki baloldali, ki szabadelvű, ki konzervatív, hanem az, hogy a rendszer, ami létrejött, ártalmas és megvetésre méltó. Úgy érezzük, hazafias kötelességünk minden erőnkkel küzdeni ellene.” Azaz lehet más politika!

Az idézet első fele ismerősen LMP-s. A záró rész „hazafias kötelesség” kifejezése viszont új hang. Ez hiányzott az LMP-s liberális frazeológiából. Úgy tartottak tőle, mint ördög a tömjéntől.

Az „új rendszer minél hamarabbi megdöntése” kifejezés is visszaköszön. Annak idején, a pártállami évtizedek alatt a cári, majd a kapitalista rendszer, a fasiszta diktatúrák megdöntése vált brosúrák, vezércikkek, szónoklatok elcsépelt frázisává.

Aztán jött a rendszerváltás. Figyelem! Nem az előző, a szocialistának nevezett pártállami diktatúra megdöntése, csupán leváltása. A „megdöntés” kifejezéssel az un. „Taxisblokád” első napján egy SZDSZ kiáltványban találkozhattunk. „Döntsük meg a kormányt!” – szólították fel a tömegközlekedés híján az utcákon gyalogló sokaságot. Azt az Antall-kormányt kívánták „megdönteni”, melyet az első demokratikus választás juttatott hatalomra.

A kifejezés önmagát árulta el. Az akkori SZDSZ-s fiúk csak ilyen osztályharcos módon voltak képesek gondolkodni. A liberalizmus e szószólói közül nem egy a legszélsőségesebb szocálfasiszta Maoizmust képviselte hazánkban. Ők mindeképpen „dönteni” akartak, hiszen az osztályok közötti antagonisztikus /kibékíthetetlen/ ellentét doltrínájában szocializálódtak. Antallékat „bugrisok, mucsiak, nacionalisták, antiszemiták” jelzővel illették. Itthon és külföldi feljelentő körútjaik során egyaránt. Aztán – néhány hónap elteltével - miután a német kancellár, az amerikai elnök, az angol miniszterelnök asszony, a francia köztársasági elnök megismerkedett Antall Józseffel , e vezető politikusok személyes álltak ki Antall és politikája mellett.

Rendszerdöntés? Az előző, a pártállami rendszer megdöntése egyetlen egy SZDSZ-s vagy MSZP-s kiáltványban sem volt olvasható. Az akkor még az általuk szinte 100 százalékban ellenőrzött tömegkommunikációs eszközökben szereplő politikusaik soha nem használták ezt a kifejezést. „Közben a televízióban ugyanazokat a pofákat mutatták….. Most szó szerint azt mondták, amiért azelőtt becsukattak másokat.. . Tatarszkij gyakran elképzelte az ezerkilencszáznegyvenhatos Németországot, ahol Göbbels doktor hisztérikusan üvöltözik a rádióban a szakadékról, amelybe a fasizmus rántotta a nemzetet; ahol a volt auschwitzi lágerparancsnoka náci bűnösök elfogására szervezett bizottságot vezeti, az SS tábornokok pedig egyszerűen és kézzelfoghatóan beszélnek a liberális értékekről…” – olvassuk Viktor Pelevin kultuszkönyvében, a szovjet-orosz rendszervátásról szóló ”Generation ’P’” című regényben. Rólunk van szó. Rólunk is…

„Kedves Magyarország!” – szólítja meg elektronikus levélben a polgárokat a magát Magyar Szolidaritás Mozgalomnak nevező tömörülés. Miként Barack Obama a 2008-as választási kampánya során, úgy igyekeznek pozíciókat elfoglalni a Twitteren és a Facebookon. Nem Hornék, Medgyessyék és Gyurcsányék idejében szervezkedtek a kormány ellen, akik alatt valóban kivérzett ez az ország. Nem, hiszen ezekben az időkben vélhetően éppen e kampány indítói és szervezői, azok családjai voltak hatalmon vagy haszonélvező pozícióban. Pozícióikat vesztve egy ideig megszeppentek, ám alig várták a visszavágás lehetőségét.

Eljött az idejük. Mindenütt súlyosbodnak a gazdasági bajok, itthon és külföldön egyaránt. Biztos megoldás híján folyik a bűnbakkeresés. A magyar kormány követte modell – előfutár. Szembe kell néznie az un. „korán jött forradalmár” tragikumánk lehetőségével. Madách Imre ezt így fogalmazza az Ember Tragédiájában:

Amott azok, kik békóban sietnek
Mártírhalálra, gúnytól környezetten,
Látnak csak egy embernyomot előre,
Köztük dereng fel az új gondolat;
S azért meghalnak, mit utódaik
Az utcaléggel gondtalan szivandnak.

A külföldi kormányok nekünk szánt figyelmeztetései, ítéletei nagyrészt belpolitikai figyelemelterelésre szolgálnak: „Vannak problémáink, de ott, Magyarországon Orbánék az igazi probléma!”

A bűnbakkeresés – ősi politikai rítus. A néhai Kenneth Burke, a híres amerikai motivációkutató szerint ennek két formája van: a mortifikációs-önkritikai és a viktimizációs-bűnbakkereső. Ha és amennyiben meglelnek egy társadalmileg elfogadott bűnbakot – etnikumot, réteget, kormányt – s azt sikerül „megdönteniük” , ez esetben visszaáll a társadalmi rend. „Felismertük: ezt a rablóbandát el kell kergetni, és helyre kell állítani jogállamot, a demokráciát, és ami a legfontosabb – hisz e nélkül mindez megvalósíthatatlan – a társadalmi szolidaritást.” Internacionálé szavaival, melyet oly sokszor énekeltek: „Ez a harc lesz a végső, / Csa-ak összefogni hát!”

Ennek a döntő ütközetnek ebben az értékválságos időszakban más szerepe is van. Szükség van bűnösökre! Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni a jót s a gonoszt, ki kell jelölni a szent és a profán közti határvonalat. És most éppen ez a tét. Aki ezt az értékharcot nyeri, az hosszabb időszak nyertesének tekinthető.
Akár kedves, akár nem kedves ez nekünk.