
Az 5 éves magyar CDS-felár ma, 39 bázisponttal 686 bázispontig ugrott, és emelkednek a magyar állampapírhozamok. A 10 éves kötvényhozam már 10,88 százalékon is volt. Közben jövő héten Fellegi Tamás megkezdi tárgyalásait Washingtonban az IMF képviselőivel, Brüsszelben pedig az Európai Bizottság 4 ügyet is tárgyal, melyek mindegyike érinti Magyarországot.
A Figyelő–nek adott interjúban Fellegi Tamás azt mondta, hogy a kormány kifejezett szándéka a gyors megállapodás, nem kívánja elhúzni a tárgyalásokat. Fellegi Tamás leszögezte, előfeltételek nélkül ülnek le az asztalhoz, nyitottak arra, hogy befogadják a nemzetközi szervezetek javaslatait. Fellegi Tamás megerősítette, hogy a kormány a piacról kívánja finanszírozni a magyar államadósságot még akkor is, ha az IMF-EU hitelkeret a piacinál kedvezőbb feltételeket kínál.
A Bruxinfo szerint fontos állomás lehet a Brüsszel és Budapest között zajló erőpróbában január 11., az ún. biztosi testület első idei ülése. A Bizottságnál mostanra vaskos magyar paksaméta állt össze, amit négy dosszié alkot. Ezek: a Viviane Reding állampolgársági jogi biztos által figyelemmel kísért ügyek a bírák nyugdíjazásától kezdve az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszűnéséig; az Olli Rehn reszortjának számító jegybanktörvény és a hazánkkal szemben folyó deficiteljárás következő állomása, végül pedig a tárgyalások esetleges megkezdése a Magyarország által az IMF-től és az EU-tól kért elővigyázatossági hitelmegállapodásról – számol be róla a privatbankar.hu.
A Bruxinfo úgy tudja, hogy a fenti ügyekből háromban konkrét lépéseket is tehet majd a testület, így a jegybanktörvénnyel kapcsolatban is. Brüsszelben elsősorban azt vizsgálják, hogy az óév végén elfogadott magyar törvények megfelelnek-e az uniós jognak.
A legrosszabb esetben jövő hét szerdán a Bizottság akár kötelezettségszegési eljárást indíthat hazánk ellen, méghozzá a jegybanktörvény miatt. Elképzelhető, hogy az MNB-törvény módosításához kötik majd a tárgyalások újraindítását is. Brüsszel szerint a törvény nem garantálja a jegybank függetlenségét, amit az uniós alapszerződés minden tagállamnak előír. Ha a Bizottság eljárást indít, Magyarország lehet az első olyan tagállam az EU történetében, aki ellen a jegybanki függetlenség miatt indul eljárás.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















