
Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a Magyar Nemzeti Bank friss jelentéséből kiderült, hogy a GDP-arányos magyar államadósság 82,6 százalékos szintre kúszott fel, ezzel 16 éves rekord dőlt meg. "A Fidesz-kormánynak úgy sikerült elérnie ezt a nyilvánvaló kudarcot, hogy idén részben adósságcsökkentésre fordította, részben pedig felélte 12 év magán-nyugdíjpénztári megtakarításainak, egyben közel 3 millió ember nyugdíjalapjának jelentős részét" - tette hozzá.
Megjegyezte, "sajnos nem lehetünk bizakodóak akkor sem, ha a magyar állampapírpiacra tekintünk", a 10 éves államkötvények hozama meghaladta a 10 százalékot. Szerinte ezt a kiugróan magas hozamszintet az "elhibázott, kudarcot kudarcra halmozó gazdaságpolitika miatt egy lassan visszaesésbe süllyedő magyar gazdaságnak kellene a következő években kitermelnie". A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul hívja össze válságtanácskozásra a parlamenti pártok frakcióvezetőit és szakértőit - áll a közleményben.
"Várhatóan sem a hazánk további eladósodásához és gyarmati függéséhez vezető új IMF-hitel, sem pedig a jegybanki devizatartalék kormány általi felélése nem fogja megoldani Magyarország költségvetési problémáit", ezért nem lesz más megoldás, mint "a magyar gazdaságot megnyomorító államadósság" átütemezése - írta a politikus. Hozzátette: ha a Fidesz ezt az utat folytatja, akkor "az egyre súlyosabb következményekkel járó megszorítások a magyar emberek millióinak tömeges elszegényedését és a magyar gazdasági potenciál teljes leépülését fogja eredményezni".
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















