
Énekelt az Új Neotonban, a Rapülőkkel, háromszor volt az év énekesnője, több önálló lemeze is megjelent. Később színházi színésznőként, majd televízió műsorvezetőként aratott sikereket, sorban kapta az Operettszínház főszerepeit. Már negyven is elmúlt, mikor megszületett kislánya. Szulák Andrea a Nevelésünk titkai című könyvben az anyai kötődésről, és Rozinával töltött csodálatos éveiről osztotta meg gondolatait. A Családháló egyfajta összképet próbált nyújtani a közel harminc oldalas beszélgetésből.
Szorongós, kései terhesség
Munka, munka, munka. nagyjából ez jellemezte Szulák Andrea harminca éveit, ráadásul bekövetkezett élete legnagyobb csapása is: elveszítette édesanyját. Egyedüli mentsvára a munka lett. Ekkor jött Gábor, a férje. „Mondhatni utánam nyúlt” – jellemzi akkori nyitottságát az énekesnő, aki az esküvő után éveken át nagyon teherbe akart esni, mégsem sikerült. Mint mondja, számára ez tragédia lett volna. Véleménye szerint húszévesen édesanyává válni inkább ösztönös dolog, míg negyven felett az alany már tisztában van a gyermekvállalás összes felelősségével, örömével és szorongásával.
A helyzetet nehezíti, hogy korábban elvesztette már megfogant kisbabáját, pedig már akkor is elmúlt negyven. a vetélés után már senki sem hitt abban, hogy anya lehet. A végén már ő sem. Elengedte az érzést, és komolyan kezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy örökbe fogadnak párjával három vagy négy gyermeket. „Mert van bennem annyi szeretet, hogy el tudom nekik osztani” – magyarázza a szokatlan számadatokat. Azonban ebből sem lett semmi, ugyanis a gondolat megszületése után állapotos lett.
A teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















