Berlinben töltöttem a Karácsonyt. Életemben először külföldön. A várost jól ismerem, bár könnyen eltévedek benn, mert más a geometriája, mint Budapesté. És szeretem is, jó a hangulata, lassú pezsgés a ritmusa, az őslakosok kedvesek, de nem tolakodóak. Sokszor jártam már ott, de mindig fölfedezek valami újat; mivel egyrészt óriási, tele általam még felderítetlen zugokkal, s mert a már ismert részek is folytonosan alakulnak, változnak.

Legutóbb egy furcsa, új jelenséget fedeztem fel. A kültéri világító reklám- és más feliratokon sok a sötét csonkulás. Azaz nem ég egy-egy izzó a betűformák dobozában, a szöveg – általában cégnév – meg-megszakad.

Korábban nem nagyon észleltem ilyesmit. A németek precízek és rendtartók: minden és mindenki sokkal rendezettebb, mint bármelyik általam ismert városban. Ha valami csorbul, kitörik, behajlik, leszakad vagy egyszerűen elkopik, hamarost megjelennek a javító emberek és rendbe hozzák.

Mostanában nem. A lepusztulás első szakasza? Válság van? DDR relodid?

A Népköztársaság javaidején fényes fővárosunkban megszokott látvány volt, azaz az élet természetes része, a félig működő reklám-neonfény; a vicclap – egy létezett – kedvvel gyűjtötte össze a mókásabbnál mókásabb szövegeket kiadó kiégett felű bolti cégéreket és intézményneveket. Jókat lehetett rajtuk kacarászni. Hahaha! És senki sem tartotta kínosnak létüket. Még színes, akkor luxuriózusnak számító postai képeslapot is ismerek, amelyen egy negyedrészben nem világító neonkép szerepel; külföldi turisták bizonyost nagy örömmel küldték haza szeretteiknek a létező szocializmus e hirdetését. Pedig a képes levelezőlapok is a cenzúra hatókörébe tartoztak, az említett vizuális objektumot  is nyilván egy tucat hatósági fi szemlélte meg és engedélyezte, de egyiknek sem tűnt fel a sötétség-darab, mert talán el sem tudták képzelni, hogy másmilyen is lehet az egész. Hiába, elromlott világban éltünk!

TMK. Az talán segített volna. TMK! Kiskamasz korom kedves olvasmánya volt az apróhirdetés. Izgalmas, rejtélyes szövegeket lehetett találni köztük, pl.: TMK-lakatost felveszünk! Fogalmam sem volt, hogy az meg mit csinál. Kellemes volt találgatni. Egyszer megkérdeztem mindkét szülőmet a rejtély titka felől, de nem tudták, s így megmaradt az örömöm. Azután egyszer megtudtam miről van szó, egy nem hozzám intézett mondatból: Tervszerű Megelőző Karbantartás a téemká. Azaz azon tevékenység, ha elromlásuk előtt rendbeszednek egy gépet vagy a leomlása előtt rögzítik vakolatot. Ésszerű, nem? Sok kisebb-nagyobb bajt meg lehet előzni. Mert a romlás állandóan hömpölyög előrefele, mint az idő, elkerülhetetlen az avulás, elhasználódás, de a hiba megelőzhető.

Hiba csak létező dolgokban támadhat. Csak ami nincs, az hibátlan.

A kormány csinált valamit. Valami szerkezetet. Újat. Most áll össze éppen. Friss rajta a gépzsír, az olaj, a máz még nem pattogzott le, a csavarok nem lötyögnek (remélem), a króm csillog, a műanyag színe nem fakult, tompult, a felszíne karistolatlan, a bőr sima, feszes, ruganyos, a szövet szálai nem feslenek.

Készen áll a nagy mű? Az alkotó pihen?

Az baj volna. Már ma el kell indítani a TMK-brigádokat. És állandóan munkában tartani őket. Még az is lehet, hogy elő-elő bukkan egy-két konstrukciós hiba –, minél előbb, annál jobb. Míg be nem maródik a tengely, könnyen javíthatók.

Hát ezt kívánom Önnek, Kedves Olvasó: téemkás buékot!