
A musicalvilág legismertebb házaspárja az évad végéig még minden szerepét továbbviszi, de hogy utána mit hoz a jövő, egyelőre kérdéses. Az biztos, hogy másfelé keresgélnek. A Blikk információi szerint a Nagymező utcai teátrum egyre több színésze érzi megkötve a kezét, mivel az igazgató, Kerényi Miklós Gábor ragaszkodik az operettszínház nagy csapatához. Ráadásul a direktor úr szigorú és nagyon nehéz ember hírében áll, amely alaposan megnehezíti a színészek mindennapjait. Hogy Dóra és Zoltán döntését ez befolyásolta-e, nem tudni, az azonban biztos, hogy a házaspár új szakmai kihívásokra vágyik.
- Közös megegyezéssel meglazítjuk a köteléket közöttünk és a Budapesti Operettszínház között. Nagyon szeretnénk nyitni a világra, új munkákra, új emberekre, új rendezőkre, új helyekre, akár műfajon belül, akár másfajta szerepekben. Az évad végéig azonban változatlanul színpadon állunk - erősítette meg értesülésünk a Jászai-díjas Szinetár Dóra, aki 21 évvel ezelőtt, mindössze 14 évesen éppen ezeken a deszkákon játszotta élete első operettes szerepét: Lieslt A muzsika hangjából. A színésznő és férje tíz éve emblematikus arca a Budapesti Operettszínháznak, így döntésük biztosan sokakat meglep, a fanatikus rajongókat pedig akár még sokkolni is fogja.
- Természetesen ez nem egy fellángolás, hiszen ha az ember hoz egy ilyen horderejű döntést, azt komolyan átgondolja. Nekünk is voltak érveink és ellenérveink, de aztán győzött az a vágyunk, hogy új lehetőségekkel is élhessünk. Bereczki Zoltánnak alig pár hét múlva már meg is lesz az első, hiszen a színész a tavasszal induló Megasztár 6. egyik zsűritagja, ráadásul azt is tudni lehet róla, hogy nagy vágya egy komoly popkarrier is.
Úgy tudjuk, a nagy csapatból nemcsak a Szinetár-Bereczki házaspár, de Janza Kata (39) is máshová vágyik. Pár hónapja épp a Blikk írt arról, hogy a színésznő az operettszínház legnagyobb konkurenciájában, a Madách Színházban járt a Mary Poppins meghallgatásán, ám végül nem kapta meg az áhított szerepet.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















