
Két rendkívüli üléssel zárja az esztendőt az Országgyűlés. A sok vihart megélt lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat - átmenetileg mindenképpen - nyugvópontra érkezhet, ha módosító indítványait elfogadva, a zárószavazását újra megtarthatja a Tisztelt Ház. A hangzatos napirend előtti felszólalások, a harcos interpellációk, és kérdések után ezt ígéri a pénteki végszavazást előkészítő, megalapozó legalább négyórásra tervezett szerdai ütközet. Ezen a napon más törvényjavaslat nem is szerepel a napirenden.
A pénzen, hatalmon kívül persze lesz szó sok másról is, bőségesen, de a Tisztelt Házban tudják: minden más, úgy tekintendő, mint a bikinibe öltöztetett, csalogató szolgáló leány, - várja a csábítást…
Íme, a menetrend.
SZERDA
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat. (Lázár János, Demeter Zoltán, Berényi László, Gajda Róbert, Ékes Ilona, dr. Vas Imre, dr. Papcsák Ferenc, Kozma Péter, dr. Budai Gyula, dr. Szakács Imre, dr. Horváth Zsolt, dr. Gruber Attila, dr. Mátrai Márta, Révész Máriusz, dr. Cser-Palkovics András, Farkas Flórián, Csampa Zsolt, Bíró Márk, Csöbör Katalin, dr. Bácskai János, Németh Zoltán, dr. György István (Fidesz), Varga László, dr. Tarnai Richárd (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Varga László. Részletes vita. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)
A vita időkerete 4 óra 20 perc.
|
Kormánypárti frakciók |
||
|
Fidesz |
88 perc |
130 |
|
KDNP |
42 perc |
|
|
Ellenzéki frakciók |
||
|
MSZP |
47 perc |
130 |
|
Jobbik |
46 perc |
|
|
LMP |
30 perc |
|
|
Függetlenek |
7 perc |
|
|
|
|
|
|
Összesen |
260 perc |
|
PÉNTEK
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat. (Lázár János, Demeter Zoltán, Berényi László, Gajda Róbert, Ékes Ilona, dr. Vas Imre, dr. Papcsák Ferenc, Kozma Péter, dr. Budai Gyula, dr. Szakács Imre, dr. Horváth Zsolt, dr. Gruber Attila, dr. Mátrai Márta, Révész Máriusz, dr. Cser-Palkovics András, Farkas Flórián, Csampa Zsolt, Bíró Márk, Csöbör Katalin, dr. Bácskai János, Németh Zoltán, dr. György István (Fidesz), Varga László, dr. Tarnai Richárd (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Varga László. A részletes vita lezárása, szavazás a módosító javaslatokról, majd zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslat. (Lázár János, dr. Kovács József, dr. Heintz Tamás, dr. Hörcsik Richárd, Koszorús László, Czunyiné dr. Bertalan Judit, Rogán Antal, dr. Kupcsok Lajos, dr. Mengyi Roland, Wintermantel Zsolt, Gyopáros Alpár Fidesz-képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: dr. Heintz Tamás. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint a zárószavazás.)
Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Pintér Sándor belügyminiszter. Zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)
Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései című törvényjavaslat. (Lázár János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Kósa Lajos, Rogán Antal, Pokorni Zoltán, Gulyás Gergely, Boldog István, Dr. Varga István, Dr. Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Balla György, Dr. Selmeczi Gabriella Fidesz- képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: dr. Varga István. Zárószavazás. A törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)
A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges.)
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Lázár János, Dr. Horváth Zsolt (Veszprém), Dr. Gruber Attila, Dr. Budai Gyula, Dr. Turi-Kovács Béla, Kozma Péter, Dr. Varga István, Dr. Vas Imre, Dr. Papcsák Ferenc Fidesz-képviselők önálló indítványa.) A napirendi pont előadója: Dr. Turi-Kovács Béla. Zárószavazás. Az előterjesztés elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges.)
A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslat. (Bánki Erik, Sebestyén László Fidesz- képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Bánki Erik. Záróvita és feltehetően zárószavazás.))
Az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról. (Gulyás Gergely Fidesz-képviselő önálló indítványa. Zárószavazás.)
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















