
A Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó társaság tájékoztatása szerint a kazán, valamint a túlhevítő rendszerek megépítésével és nyomáspróbájával a napokban lezárult a kivitelezés látványosabb része. A munkálatok a kazánt kiszolgáló technológiai berendezések létesítésével, azaz az égéshez szükséges levegőt biztosító légcsatorna-, füstgázkezelő-, salakkezelő, a tápvíz-ellátó rendszer, s a kazán körüli járószintek építésével folytatódik.
A bálatároló kivitelezése ennél is előrébb tart: az 5.600 négyzetméteres csarnok készültségi foka mintegy 80 százalékos. Állnak az építmény falai, elkészült a teteje, az ipari padlóburkolata, s megkezdődött a szalmabálákat kezelő logisztikai rendszer daru és szállítópályáinak szerelése is.
A tervek szerint az új blokk próbaüzeme jövő nyáron kezdődik, és legkorábban október végétől, legkésőbb decembertől termel kapcsolt hő és villamos energiát.
A Pannonpower Holding Zrt. október 12-én közölte, hogy 24 milliárd forintos beruházása eredményeként 2012 végén üzembe helyezik a pécsi hőerőmű új biomassza blokkját.
A jelenlegi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épülő 35 megawattos blokk a legnagyobb szalmatüzelésű berendezés lesz Magyarországon, Pécs pedig az ország első olyan városa, ahol a távfűtéshez szükséges hőenergiát szinte kizárólag biomasszából állítják elő. A berendezés évente 200 gigawattóra villamos energiát is termel, ez mintegy 100 ezer ember áramszükségletét fedezi.
A Pannonpower szerint az évente 240 ezer tonna lágyszárú bálázott mezőgazdasági mellékterméket, főként szalmát, kisebb részben energianádat felhasználó blokk a régióban 150 embernek ad munkát. Szakemberek számításai szerint az építkezés nemzetgazdasági szinten egyszeri 4,6 milliárd forint plusz jövedelmet generál, a központi költségvetésnek 3 milliárd forint többletet jelent. A blokk működése évi több mint 100 millió forinttal növeli a helyi adóbevételt.
Az új blokk üzembe helyezésével stratégiai tartalékba kerül az erőmű két gáztüzelésű kazánja, ezáltal 80 millió köbméter gázt takarítanak meg, minimálisra csökken a pécsiek függése az importált fosszilis tüzelőanyagoktól, és nő az ellátás biztonsága. A gázkazánok beindítására csak extrém időjárási körülmények között, mínusz 25 Celsius fok alatti hőmérséklet esetén lenne szükség.
- ajánlatunk
- Meggyalázták a Wallenberg-szobrot
- Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik
- Fogas kérdések: Mit tesz a kormány?
- Öt ügyvéd közül három nem adott számlát az adóellenőröknek
- Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül
- Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
- Hétvégi gyereknapi programok Budapesten
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Duna-parti luxuslakás az államtitkárnak
- Tóta W. és a hazaárulás
- Kik támadják Magyarországot és miért?
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- A szélsőség katonai szárnyaA jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.















