Akár még a két ünnep között is fel Diószegre! Budapesttől sincs messze, Komárom fölött Galánta mellett található. Tábláján ilyesfajta a kiírás:

Diószeg közel nyolc évszázados magyar nevét a csehszlovák hatóságok 1948-ban Andrej Sladkovic szlovák költőről, hazafiról Sládkovičovo-ra változtatták. Ennek „alapjául” – ravaszul - egy helyi cukorgyár (sladko jelentése szlovákul édes) szolgálhatott. Egy 1891-es adat szerint e cukorgyár 73967 mázsa nyers és finomított cukrot állított elő. Ezzel az „édességes” elvezéssel sem tudták megkeseríteni az itt lakó magyarság életét. Ám a két világháború közti folyamatos reszlovakizáció, majd 1945-és 48 közötti hontalanság éveinek nevezett időszak internálásai és kitelepítései, majd szlovák betelepítései ugyancsak megcsappantották a helyi magyarság lélek- és arányszámát. Míg az 1910. évi népszámlálási adatok szerint „szlovák 350 fő (9%), magyar 2932 fő (78%)” élt itt, addig a 2001. évi népszámlálási adatok már ezt a képet mutatják: „szlovák 3614 fő (59%); magyar 2340 fő (38%).

Tehát fel Diószegre! Egy kiállítás okán érdemes most odautazni. E tárlat több szlovákiai magyar jogász és történész munkája. Kurátora egy bátor fiatal kutató, Orosz Örs, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Címe: Nyelvében él a narodnostna mensina! Alcíme:A vizuális kisebbségi nyelvhasználat története Dél-Szlovákiában (1918−2011)

A kevert nyelvű cím már önmagában is vélemény-provokáló. Az Szlovákiában közhely, hogy „nyelvében él a szlovák nemzet, azaz a „narodnost”. Ám azt a véleményt olykor tűzzel-vassal, olykor burkoltabban, de legalább olyan hatásfokkal irtották és irtják, hogy „Nyelvében él a nemzeti kisebbség is, azaz a narodnostna mensina”! Esetünkben a szlovákiai magyarság. Mint azt a fenti kevert nyelvű kiállítás cím is írja!

A dél-szlovákiai, korábban csehszlovákiai nyelvhasználat, a kétnyelvűség jogi hátterét és annak végső megvalósulását szemlélhetjük 17 óriástabló és 22 eredeti, a történelem viharaiból átmentett tárgyi emlék - fényképek, eredeti út-, település- és intézményjelző táblák – segítségével. Mellbevágó a legnagyobb útjelző tábla kiállítási jelenléte és sorsa.

Története a legfrissebb. Magyar nemzetiségű fiatalok megalakították - egyelőre hivatalos bejegyzés nélkül – a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalmat. Első tetteik egyike, amely nagyot szólt (már maga a tábla is, melyet felállítottak, legalább 12 négyzetméteres!) a 63-as főút mentén bebetonozott kétnyelvű óriástábla a szlovák mellett (alatt) Dunaszerdahely és Bős nevének feltüntetésével. Hogy-hogy nem, buzgó szlovák hazafiaknak hamarosan szemet szúrt a magyar szöveg. Egy egész munkanapot követően intézkedtek, s a magyar kiírást táblástul eltávolították. Helyére a mozgalom tagjai a következő háromnyelvű feszületet állították:

Az eredeti óriástábla hónapokig hevert az a Dunaszerdahelyi Közútkezelő Vállalat telephelyén, míg Orosz Örsnek és munkatársainak sikerült kölcsönkérniük, mint kiállítási tárgyat. Át is szállították Somorjára, a Fórum Kisebbségkutató Intézetbe, ahol viharvert egykori egy- és kétnyelvű táblák társaságában várta a feltámadást. És lőn: december 10-én, szombaton már Diószegen díszítette azt a kiállítást, amely a több mint hetven civil szervezet részvételével megkezdődött a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciáját kísérte.

Fel Diószegre! Talán még a Kétnyelvű Dél-Szlovákia fiataljaival is találkozhat a kiállításra látogató. Az eddig példátlan tematikájú és szellemiségű tárlatot létrehozását a szlovákiai magyar Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Prágai Károly Egyetem Történeti Földrajz tanszéke támogatta. A jól telepíthető kiállítás következő helyszíne a Pozsonyi Magyar Intézet, majd a Selye János Egyetem s ezt követően a Prágai Károly Egyetem. Jó utazást a kiállításra már most, a két ünnep között! Fel Diószegre!