- Ha Pécsi L. Dániel nevét beütjük az interneten egy keresőbe, a jelképművész kifejezés mellett híres jelmondatával találkozunk legtöbbször. Hova eredeztethető vissza a „nemcsak nyelvében, jelképeiben is él a nemzet”?

-  Az 1980-as évek elején vettem részt Debrecenben egy anyanyelvi táborban, ahol számos Egyesült Államokból és Kanadából érkezett harmadgenerációs fiatallal találkoztam, akik rosszul vagy egyáltalán nem beszélték a magyar nyelvet, mégis Szent Koronás címeres kitűzőt hordtak. Akkoriban az ilyen tiltott jelképek viselése nem mindennapi dolognak számított. Meg is kérdeztem egyiküket, hogy ha nem beszélik édes anyanyelvünket, miért érzik fontosnak, hogy viseljék a nemzeti címert? Az egyikük nagyon talpraesetten visszakérdezett: „Miért, az írek beszélnek keltárul? Attól még az ősi kelták leszármazottai!” Mint kiderült, ezek a fiatalok tudatosan érkeztek vissza az anyaországba, hogy szüleik és nagyszüleik hazáját megismerjék. Hogy megtudják, mire lehetnek büszkék. Végülis ők adták a számba ezt a gondolatot, amit eredetileg gróf Széchenyi István mondott, azaz nyelvében él a nemzet. Én mindössze kiegészítettem.

- Villamosmérnökként 1978-ban, a Szent Korona hazahozatalakor, a Nemzeti Múzeumban rendezett kiállításon kapott felkérést a koronázási ékszerek és a palást szakszerű megvilágítására és állagmegóvására. Milyen hatást gyakorolt önre ez a feladat?

- Hatalmas szakmai kihívást jelentett a magyar nemzet legféltettebb ereklyéivel foglalkozni. Alapvető feladatom annak megállapítása volt, hogy a Nemzeti Múzeum Díszterme megfelel-e az alapvető műtárgyvédelmi, műtárgykörnyezeti elvárásoknak, valamint a nemzetközi előírásoknak. Számomra hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szakmaiság helyett kizárólag a látványra törekedtek. Első lépésként azonnal kicseréltettem a károsító higanygőzlámpákat, besötétítettük a felülvilágító ablakokat, majd vizsgálatot indítottam a kiállító helyiség hőmérséklet- és légnedvesség változásaival kapcsolatosan.  Rövid idő alatt viszonylag ideális feltételeket teremtettünk, azonban 1982 karácsonya után mégis bekövetkezett a katasztrófa. Talán kevesen hallottak az esetről, de egy emberi mulasztásnak köszönhetően egy „kézzel fabrikált” légnedvesítő tartályából 40 liter vízpára kicsapódott a tárló belső üveglapjára, majd onnan a palástra. A világ egyik legjobb állapotban maradt csaknem 900 éves középkori textíliája majdnem odaveszett. Ezek után az ország legjobb szakembereivel mértük fel a tényleges károkozókat ,  majd hosszas küzdelmek után és szakmai útmutatásaink alapján a palást védelmére végre  készítettek egy minden igényt kielégítő tárlót, hogy ehhez hasonló tragédia sohasem történhessen meg nemzeti ereklyénkkel.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.