
Selmeczi Gabriella emlékeztetett, amikor a kormánypártok 2010-ben bizalmat kaptak a választóktól, egy súlyos gondokkal terhelt országot vettek át, melyek közül az egymillió devizahiteles család ügye és az államadósság volt a legnagyobb probléma. A kormány elhatározta, hogy megpróbálja megoldani az összes devizahiteles problémáját – fűzte hozzá. Az egyik alapelv a költségek megosztása volt, ne csak a családok viseljék a terheket, hanem a bankok és az állam is vállaljanak részt ebben. Cél volt az is, hogy hosszú távra oldják meg a devizahitelesek problémáját, és minden egyes adóscsoport számára megoldást nyújtsanak – fejtette ki a szóvivő.
Selmeczi Gabriella aláhúzta: voltak viták, gáncsoskodások, de sikerült a devizahitelesek helyzetét megoldani. Gyakorlatilag minden devizahiteles problémáján tudunk segíteni - jegyezte meg. A Fidesz üdvözli és támogatja a kormánynak a bankszövetséggel kötött megállapodását. Selmeczi Gabriella nagy sikernek és eredmények tartja az egyességet, mert az mindenki számára segítséget jelent. Jelentős eredmények tartjuk azt is, hogy a bankszövetséggel immáron partnerek vagyunk, sikerült megállapodni velük – fűzte hozzá a szóvivő.
A szóvivő ismertette a csütörtöki megállapodás néhány pontját. Akinek 90 napon túli tartozása van, annak a hitelét a bank átváltja forintra, valamint a tartozás egynegyedét elengedi, és aki szociálisan rászorult, ezen felül az államtól kamattámogatást is kap. Akiknek ez sem segít, azoknak ott lesz Nemzeti Eszközkezelő, mely 25 ezer ingatlan fog megvásárolni - sorolta.
Selmeczi Gabriella felidézte a devizahitelesek ügyében korábban hozott intézkedéseket, a kilakoltatási moratóriumot, az árfolyamgátat, és a végtörlesztést. A Fidesz szóvivője az eddigi lépéseket példátlan sikernek nevezte, de kitért arra is, hogy az MSZP mennyi problémát okozott, és hányszor próbálta akadályozni az intézkedéseket. Felidézte azt is, hogy az MSZP egymillió devizahiteles családot sértegetett, ijesztgetett, rémisztgetett. A szocialista párt azt mondta rájuk, hogy adócsalók, illetve azt is állították, hogy méltatlanok bármilyen támogatásra, mert gazdagok. Az utóbbi kapcsán a Fidesz szóvivője elmondta, az érintett egymillió ingatlan közül csupán 39 ezernek haladja meg az értéke a 30 millió forintot.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP-nek és vezetésének köszönhetjük, hogy létrejött egyáltalán az egész helyzet, mivel 2002 után megszüntették az otthonteremtési támogatásokat, és áttereltek mindenkit a nagyon kockázatos devizahitelek világába. A Világbank, a Magyar Nemzeti Bank, több szakmai szervezet is veszélyesnek ítélte a helyzetet, ennek ellenére sem tettek semmit a szocialisták, hogy megállítsák a devizahitelezések számának növekedését – húzta alá a képviselő.
Selmeczi Gabriella a szocialista párt korábbi közleményeiből idézett, melyben az MSZP-s politikusok a devizahitelesek védelme ügyében megtett lépéseket bírálták. A szóvivő felolvasott Oszkó Péter 2011. szeptember 12-én kelt elemzéséből is egy részt, melyben a korábbi pénzügyminiszter azt írja, hogy „ezermilliárdos nagyságrendű veszteséget hozhat a bankoknak a Fidesz pénteki javaslata, amely szerint 180 forinton rögzítenék a végtörlesztés és az előtörlesztés árfolyamát". Tehát Oszkó Péter a bankok elmaradt nyeresége miatt aggódott, és nem érdekelték őt a devizacsapdába esett családok – jegyezte meg Selmeczi Gabriella.
"Optimisták vagyunk"
Arra a kérdésre, hogy kaptak-e olyan híreket, amelyek szerint a bankok továbbra is nehezítik a végtörlesztést, Selmeczi Gabriella azt válaszolta, hogy vannak még erre utaló jelzések, de optimisták, hiszen csütörtökön a bankszövetséggel megállapodás születetett, ezért reméli, hogy csak elszigetelt esetekről van szó.
Az MSZP-t semmi sem érdekli, csak az, hogyan okozzanak problémát a Fidesznek, hogyan gáncsoskodjanak, és hogyan szerezzék vissza a hatalmat – reagált a szóvivő Józsa István szombati sajtótájékoztatójára, melyben az MSZP frakcióvezető-helyettese a költségvetés visszavonását követelte.
Kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella elmondta azt is, hogy elkezdődött az egyéni nyugdíjszámlák kidolgozása, de a folyamat sok időt vesz igénybe, hiszen papíralapú nyilvántartásokat kell - esetenként több évtizedre visszamenőleg - feldolgozni.
Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón újra felhívta a figyelmet arra, hogy a végtörlesztés bejelentésének határideje továbbra is 2011 december 31.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















