
Az interjúbúl két kérdés-választ emelünk ki:
hvg.hu: Vannak közös érdekei Magyarországnak és az Egyesült Királyságnak az új uniós szerződéssel kapcsolatban?
Richard G. Whitman: Mind a két kormány ellenzi az új szerződést, de ez nem jelenti azt, hogy közös érdekeik is vannak. Inkább véletlen egybeesésről van szó. Az ellenállás más alapokon nyugszik. Az Egyesült Királyságban a Konzervatív Párt sajátos politikájából ered, amelyik valószínűleg csak akkor lenne boldog, ha az ország kilépne az Európai Unióból. Magyarország nem akar kilépni és a tagságnak nagy nemzeti támogatottsága van, még akkor is, ha a pártok fontos kérdésekben más álláspontot képviselnek.
(...)
hvg.hu: Ha nem lép ki az Egyesült Királyság az Unióból, akkor meddig fog tartani az ország elszigeteltsége? Mit tud tenni London annak érdekében, hogy ez megszűnjön, anélkül, hogy aláírná az új szerződést?
R. W.: Azokra a területekre fog koncentrálni, ahol más országokkal közös érdekei vannak, így próbál majd új szövetségeket építeni, illetve a régieket helyrehozni és kikerülni az elszigeteltségből. Ugyanakkor az Egyesült Királyság nem tudja megváltoztatni az álláspontját az új szerződéssel kapcsolatban. David Cameron miniszterelnök elveszítené pártjának a támogatását - és miniszterelnöki pozícióját is. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság és az Unió kapcsolatának a jövője a többi tagállam kezében van. Ha úgy találják, hogy az új szerződés elfogadhatatlan, és úgy döntenek, hogy a már létező szerződéseket kell felülvizsgálni, akkor az egy lehetséges út az Egyesült Királyság rehabilitációjára.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















