
Megszakadtak Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti előkészítő megbeszélések az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről – közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután.
Amadeu Altafaj Tardio elmondta: a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal. Megerősítette, hogy az Európai Bizottság meglátása szerint az sértheti a központi bank függetlenségét, amelyet az uniós alapszerződés 130-as cikkelye is garantál.
Az uniós végrehajtó testület szeretne további információkhoz jutni arra vonatkozóan, hogy a magyar szabályozás összhangban lesz az uniós előírásokkal – fogalmazott a szóvivő. Megismételte: a bizottság sajnálatosnak tartja azt is, hogy a javaslat készítésekor nem konzultáltak az Európai Központi Bankkal. A szóvivő elmondta, hogy az egyeztetés megszakítása bizottsági részről Olli Rehn személyes döntése volt. Hangoztatta: a bizottság és az IMF küldöttsége az említett aggodalmakat a kormány delegációjával tartott csütörtöki találkozón megismételte. Azt követően azonban, hogy a kormány „nem tájékoztatta a küldöttséget annak a szándékának a megváltoztatásáról, hogy továbbviszi a vitatott javaslatot”, a bizottság – szoros egyeztetésben az IMF-fel – úgy döntött, hogy megszakítja az előkészítő tárgyalásokat.
A nemzetközi szervezetek tárgyalói korábban jelezték, hogy szerették volna ezt a kérdést megvitatni a jövő év elején kezdődő hivatalos tárgyalásokon. A hatóságok azonban ennek ellenére benyújtották a javaslatot a parlamentnek, és sürgősségi eljárást kértek annak megvitatására – mondta a szóvivő.
Altafaj Tardio emlékeztetett arra is, hogy Budapesten egyelőre az előkészítő megbeszélések folytak, az IMF-fel és a bizottsággal kötendő keretmegállapodásról a tervek szerint januárban kezdődnek az egyeztetések. Ezekben a tervekben pillanatnyilag nincs változás – tette hozzá.
* * *
Informális tárgyalások folytak Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság között. Ezek a tárgyalások lezajlottak – közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI kérdésére. A tájékoztatás szerint a formális tárgyalások januárban kezdődnek.
* * *
Az Országgyűlés Lázár János fideszes frakcióvezető javaslatára elhalasztotta a szavazást az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez kapcsolódó jogszabályhoz érkező módosító indítványokról. Az alkotmányügyi bizottság javaslata jogilag lehetővé tenné a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonását. Ismert, a házbizottság pénteki ülésén indítványozta a Fidesz, hogy a parlament már az Országgyűlés pénteki ülésén időkeretben folytassa le a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény általános vitáját. A jegybanktörvényről szóló vitát megkezdték a parlamentben.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















