
- Kapcsolódó cikkeink
- > Tarlós nem kér Csurkából
"Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztában vagyok azzal, hogy mekkora nyomás nehezedik önre, és köszönöm az eddigi és reményeim szerint ezután is fennmaradó bizalmát" – írta az MTI-nek eljuttatott nyílt levelében Dörner György.
Tarlós István közleményére válaszolva úgy fogalmazott: Csurka István eleve nem kívánt az Új Színház alkalmazásába állni, intendánsi szerepét pusztán szellemi jelenlétnek tekintette, az ő alkalmazása tehát fel sem vetődhet. "A kérdés úgy hiszem, így tisztázódott" – tette hozzá az Új Színház kijelölt igazgatója.
A főpolgármester szerdai kommünikéjében azt írta, sajnálattal vette tudomásul, hogy Csurka István - a főpolgármester többszöri kérése és ezt követő nyilvános felhívása ellenére - újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában.
"Ezért - bár azt nem ellenzem, hogy Csurka István sikeres drámáit műsorára tűzze - felkérem Dörner György urat, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka István urat színházában ne alkalmazza" - írta szerdai közleményben főpolgármester.
Dörner György továbbra is visszautasítja az őt és munkatársait ért vádakat. Az MTI-nek úgy nyilatkozott: bár vannak elképzelései arról, hogyan kezdi a munkát februárban a színházban, az addigra kialakuló konkrét helyzetre keresi majd a megoldást, a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal közösen.
"Az, hogy engem ördögként festenek le, aljas dolog, az, hogy náci, nyilas, fasiszta színházról beszélnek, nemtelen rágalmazás" - hangoztatta Dörner György, kiemelve, hogy azokért az erkölcsi és egyéb károkért, amelyek emiatt az országot érik, támadóit tartja felelősnek.
A leendő igazgató elmondta: természetesen van elképzelése arról, hogyan kezdi februárban a munkát az Új Színházban. Konkrét műsorterv is van, de színészek nélkül persze nem lehet dolgozni - jegyezte meg, utalva arra, hogy Márta István jelenlegi igazgató újságíróknak azt mondta: tudomása szerint többen távozni készülnek.
Dörner György újra leszögezte, hogy a jövőben is számít azokra, akik hajlandók vele együtt dolgozni. "A színház zökkenőmentesen működik tovább, az igazgató változik meg, és az igazgató személyén keresztül másfajta világnézet kerül be a színházba, de az ott dolgozó személyek ugyanazok maradnak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy természetesen nem gördít akadályt azok távozása elé, akik így döntenek.
Arra a kérdésre, hogy valóban előbb tudott-e az Új Színházban készülő - végül szeptember 26. és október 15. között lezajlott - fővárosi vizsgálatról, mint a teátrum jelenlegi vezetése, Dörner György nemmel válaszolt. Leszögezte: visszautasítja Márta István ezzel kapcsolatos vádjait. Mint mondta, pályázatában a vizsgálatról azért tett említést, mert természetesnek vette, hogy vezetőváltáskor átfogó vizsgálatot tartanak egy intézményben.
Dörner György kitért arra, hogy a színházban több előadást is látott az elmúlt időszakban. "Vannak olyan jó előadások, amelyeket tovább játszunk, és lesz, amelyik lekerül a műsorról" - fűzte hozzá.
A jelenlegi vezetés bejelentésére reagálva, miszerint februártól a repertoár fele mindenképpen lekerül a műsorról, mivel a jogtulajdonosok a vezetőváltás miatt nem akarják meghosszabbítani a szerződéseket, Dörner György megjegyezte: úgy látja, a szándék az, hogy minden jelenlegi darab lekerüljön a műsorról.
Hozzátette ugyanakkor: el tudja képzelni azt is, hogy megváltoztatják a jogtulajdonosok a véleményüket. Úgy vélte: jogilag is meg kellene vizsgálni, hogy ilyen helyzet létrejöhet-e egyáltalán.
Ha mégsem maradna elég darab a repertoáron, akkor mi készítünk előadást - hangsúlyozta a leendő igazgató, aki szerint ez a kérdés fel sem vetődhetne, "ha szabályszerű, etikus átadás-átvétel történne".
"Nem értem, miért akadályozna az Új Színház jelenlegi vezetése bármiben engem, mi érdekük fűződne hozzá" - jegyezte meg a teátrum jövőbeni vezetője, rámutatva, hogy az ellenük folyó "hazugság- és rágalomhadjárat" az ellehetetlenítésükkel fenyeget.
A külföldi sajtóvisszhangokkal, nemzetközi színházi szervezetek tiltakozásaival kapcsolatban Dörner György hozzátette: nem érti, hogy ebben a nehéz, bizonytalan helyzetben miért ilyen fontos egy "háromszázegynehány személyes" budapesti színházban az igazgatóváltás a világ közvéleménye számára.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















