Centre for Social Justice
A Centre for Social Justice (CSJ – Társadalmi Igazságosság Központ) egy brit agytröszt, amelyik intézményi szempontból függetlennek számít.
2011. december 15. 10:56

A Centre for Social Justice (CSJ – Társadalmi Igazságosság Központ) egy brit agytröszt, amelyik intézményi szempontból függetlennek számít, azonban tevékenységét tekintve egyértelműen az elmúlt évtizedben kiszélesedett konzervatív mozgalom jelentős szereplője. Az agytröszt erősen kötődik a Konzervatív Párthoz, ezenkívül az egyik legbefolyásosabb konzervatív politikus a vezérigazgatója. A konzervatív részvétel ott is észrevehető, hogy a Központ egyik szegénység elleni projektjében kizárólag konzervatív képviselők vettek részt, noha bármelyik honatyát üdvözöltek volna a Közösségek Házából.

Kutatás: A cég elemzői és kutatói tevékenysége módszertani szempontból ötvözi az adatalapú és anekdotikus bizonyítékokat, valamint a közvélemény-kutatásokat. Ezzel a Központ célja, hogy egy pontos képet nyerjen a szegénység jelenségéről a szigetországban, annak okairól és következményeiről, meghatározza az állam, az önkéntes szféra és magánszektor szerepét a szegénység csökkentésével kapcsolatban.

A kutatási munkájuk sikerességét és az intézet elismertségét jól szemlélteti, hogy az agytrösztöket rangsoroló nívós Prospect Magazine 2008-ban a CSJ egyik elemzését választotta az év publikációjává, valamint 2009-ben a céget az év agytrösztjévé.

Segítségnyújtás:A Társadalmi Igazságosság Központ társadalompolitikai elemzéseken és kutatásokon, valamint a hagyományos agytröszti tevékenységen kívül anyagilag is nagy segítséget nyújt a társadalmi problémák megoldásában sokat tevő önkéntes és egyéb szervezetek támogatásában. A brit társadalom leginkább fenyegetett rétegének érdekében közbenjáró szervezetek munkáját egyrészt megismertetik országszerte, szemináriumokat rendeznek az önkéntes szektor, a média és a politikusok számára a témában, létrehozták és fenntartják a szegénység ellen harcoló szervezetek szövetségét, valamint 2005 óta minden évben megrendeznek egy nemzeti díjátadó gálát.

Az évi CSJ-díj a szegénység csökkentésében hatékonyan fellépő cégek munkájának országos elismerését jelenti. A pénzdíj rendszerint 10 ezer font, amelyet jótékonysággal foglalkozó kis önkéntes csoportok és egyéb helyi projektek vezetői vehetnek át. Jutalmazzák az innovációt, a hatékonyságot, a szegénység hatásainak enyhítésében releváns ötleteket és a társadalmi összeomlást megakadályozó megoldások kidolgozását. Az eddigi hét év alatt, a CSJ-díj több mint nyolcvan győztes önkéntes csoport nevét és ténykedését ismertetette meg az országos médián keresztül az állampolgárokkal, valamint a program keretében 300 ezer fontot meghaladó pénzösszeggel támogatta működésüket.

Szakpolitikai álláspontok, elemzések:Nyilvánvaló módon az előzőekkel összhangban fejti ki kutatói aktivitását is a Központ. Ennek megfelelően az intézet három szakpolitikában termékeny, amelyek a következők:

Közösségi kohézió:A CSJ szerint a legújabb adatok azt mutatják, hogy mind a relatív szegénység, mind a gazdasági egyenlőtlenség számottevően növekedett az elmúlt tizenhárom évben. Nyilvánvaló továbbá az is, hogy a kisebbségek, a brit muszlimok körében a nélkülözés még fenyegetőbb. Valamint az is világos, hogy a második és harmadik generációs bevándorlók helyzete sem jobb. A CSJ úgy véli, hogy a relatív szegénységet is el kell ismerni, harcolni kell ellene, hasonlóképpen mint az abszolút szegénység ellen, valamint mérsékelni kell a bevándorlók össztársadalmi átlaghoz kiugróan magas nyomorát.

Ifjúság – és büntetőpolitika:Az agytröszt úgy véli, hogy a brit ifjúsággal kapcsolatos igazságszolgáltatási rendszer rendkívül fontos reformok előtt áll. A bűncselekmények, amelyek végül az igazságszolgáltatás rendszerébe küldik a fiatalokat, általában két fő okra vezethetők vissza: a rossz teljesítmény és a sikertelenség érzése az iskolában, valamint családi problémák, családon belüli erőszak. A Társadalmi Igazságosság Központ szerint alapvetően hibás a brit hozzáállás a témához, hiszen a fiatalok elzárására Angliában és Walesben például tizenegyszer többet költenek, mint a prevencióra.  Nemcsak a bűncselekményekben való részvétel megakadályozásában vallott kudarcot az eddigi rendszer, de a büntetésvégrehajtási-intézetek fő prioritásának számító rehabilitáció, a társadalmi életbe való reintegráció programja is kudarcos: a visszaesés mértéke a fiatalkorúak között 77%-os. A szimptómák felismerése lényeges, azonban a CSJ az ügy komolyságára való tekintettel emellett széleskörű felülvizsgálatot végez többek között a következő kulcsfontosságú témákban: a fiatalkori bűnözés okai és megelőzése; a Fiatalkorúak Bíróságának szerepe és hatékonysága; közösségi és jogi szankciók hatékonysága.

Emberkereskedelem: Bár Nagy-Britanniában a rabszolga- és emberkereskedelem hivatalosan 1807-ben eltörlésre került, és jelenleg a világ minden országában illegális tevékenységnek minősül, mégis több ember – akár 27 millió is – rabszolga napjainkban, ahogyan az kiderül a nemzetközi emberi jogi csoportok adatai alapján.

Meglepőnek mondható, hogy nemcsak a harmadik világban, de például az Egyesült Királyságban is létező probléma az emberkereskedelem. A szigetországban három alapvető célja van az emberkereskedelemnek: otthoni szolgálat, gyakran pszichológiai és fizikai erőszakkal és szexuális bántalmazással; kényszermunka, amelyik nagyban összefügg a kábítószerüzlettel, valamint a szexuális kizsákmányolás. A CSJ jövő évben publikálja komplett felülvizsgálatát, valamint a végrehajtási stratégiáját is. A fő szempontok az azonosítás; az összekapcsolódások (például szolgaság és prostitúció vagy az Egyesült Királyság migránsok foglalkoztatásaival kapcsolatos jogszabályai és az otthoni szolgálat között); a támogatás és utókezelés módjai, eszközei, és az okok feltérképezése.

A CSJ ezenkívül produktívan részt vesz a gazdasági függőség jelenségét vizsgáló több agytröszt, köztük a Policy Exchange kutatóiból is felállított munkacsoport munkájában. A munkacsoport publikált egy igen fontos iratot, amelyben a Munka – és Nyugdíjügyi Minisztérium egyik dokumentumára is hivatkozva rámutatnak az előző munkáspárti kormányok három fő hiányosságára a jóléti rendszert illetően. A publikáció nagy szakmai elismerésben részesült, amikor 2008-ban az év publikációjává választották.

Szerep a konzervatív megújulásban:Az elmúlt években Duncan Smith agytrösztje kétségtelenül egyre szignifikánsabb szerepet játszik a konzervatív szakpolitikai forradalomban. Ez egyrészt köszönhető Duncan Smith párton belüli újra-felemelkedésének munka- és nyugdíjügyi miniszterként, valamint annak az el nem hanyagolható ténynek, hogy a Konzervatív Párt vezette koalíciós kormány fő prioritásának nem kizárólag és nem is elsősorban a szigorú fiskális politikát és gazdaságpolitikát tekinti, hanem a társadalompolitikára helyezi a hangsúlyt. Így a konzervatívok számára fontossá váltak az elmúlt évben ennek hatására kiemelkedett hangsúlyozottan szociálpolitikával és a társadalom szempontjából releváns tényezőkkel és ügyekkel foglalkozó politikai kutatóintézetek és műhelyek.

A neves Conservative Home blog tavaly meg is kérdezte a befolyásos újságírókat, politikusokat és véleményvezéreket a feltörekvő agytrösztöket illetően, hogy melyek fejtették ki szerintük a legnagyobb hatást a brit kormány működésére. A szavazás alapján a Centre for Social Justice és Policy Exchange számít napjaink két legnagyobb konzervatív műhelyének. A CSJ ezenkívül a legnagyobb hatást gyakorolta 2010-ben a Cameron Projektre. Valószínűsíthetően az is hozzájárult a jó szerepléshez, hogy a miniszterelnök Cameron által felfuttatott „Nagy Társadalom” társadalompolitikai programnak jó néhány – a blog szerint 70 – eleme a Központ szakpolitikai javaslatai közül került be  a kormányzat irányelvei közé.

A Társadalmi Igazságosság Központ hasonlóképp a Demoshoz, a Policy Exchangehez és a ResPublicához az elmúlt években jelentősen megnőtt konzervatív holdudvar vezető agytrösztjének számít napjainkban. Erős szakpolitikai, leginkább társadalompolitikai specializálódásuk megengedi olyan elmélyült kutatási munkák végzését, amelyek a kormány érdeklődését is felkeltik, ezáltal gyakorlati szempontból is hatásosnak bizonyulnak.  Erős összefonódásuk a párttal, valamint szakpolitikai álláspontjuk integrálódása a kormányzat és a párt társadalompolitikai, büntetőügyi, ifjúság – és oktatáspolitikai törvényjavaslataiba azonban azt a nem elhanyagolható veszélyt is magában hordozza, hogy a közvélemény szemszögéből a függetlenség üres frázisnak tűnhet, de ezenfelül azt is, hogy a kormány politikai irányvonalának kudarca erodálhatja a szakpolitikai javaslataik szakmaiságába vetett hitet, egyszersmind hiteltelenítheti az intézetet.

Dobos Arnold, Méltányosság Politikaelemző Központ
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó