A soproni vállalkozás vezetője nyugalomra vágyott. Szemlélődő magányra. Helyzet- és önvizsgálóra. Egy egész régiót érintő kezdeményezése látszott megroppanni. A megváltozott külső körülmények kikényszerítette újabb itthoni szabályozás – ez fenyegette. S nem csak őt. Mindazokat, akik részvényesként, támogatóként, elfogadóként vele együtt a maguk s régiójuk helyzetén kívántak javítani.

Eddig volt része szolgálatban. A fáradságos hónapokat, évet aztán az ünnep követte. Most a csend szólította meg. Engedelmeskedett. Járásnyira az erdő. Lépéseit bükkök, gyertyánok, tölgyek, a patak völgyében égerfa ügyelte. Itt-ott lucfenyőre bukkant, de végzettsége okán azonnal megkülönböztette a jegenyefenyőt és a vörösfenyőt is. Cyclamen purpurascens – idézte mérnöki tanulmányaiból az avar felett most is zöldellő, szürkén márványozott levelek láttán az erdei ciklámen növényhatározós nevét. Ez megnyugtatta.

Vissza a természetbe – szívta tele tüdejét, amikor a csendbe sziréna hangja hasított. Nyugatról, a határon túlról hallatszott, nem a városából, ahonnan egy félórája elindult. Megtorpant. Várt. Hirtelen csend lett. Újra nekivágott. Mintha csak erre várt volna, a sziréna ismét vijjogni kezdett. Hazatérve a városban tudta meg: a sógorok polgári védelmi gyakorlatot tartanak. Már napok óta ezt teszik, csak most a határövezet a „hadszíntér”, a műveleti terület.

Aznap éjszaka nyugtalanul aludt. Azt is alig. Az összeomló világgazdaság s hazánk hánykódó hajója apokaliptikus vízióvá olvadt össze. Ha itt minden összeomlik, elindul a szokásos menekültáradat. Erről sokat tudott, hisz városa az ország legnyugatibb kapuja, s minden összeomláskor tízezrek átbocsátója volt. Erre készülhetnek odaát a sógorok?! Ezt akarhatják regionálisan megelőzni, kezelni?!

Ő is régióban gondolkodott. Városának békebeli, határokon átívelő magyar-horvát és osztrák régiójában. E természet adta gazdasági egység jelenének s jövőjének a biztosításában. Közös vállalkozásukat is erre alapította. Hittel, szenvedéllyel munkálkodott rajta, de nem szenvedélyből. Sohasem ragadtatta el magát.Mértékletesen cselekedett. Nem pipogyaságból, de éppen bátorsága, kockázatvállalási képessége okán. Mert tudta, jó célért tevékenykedik. S olykor közben félt is. A bátorság nem azonos a félelem hiányával. A tudatlan s vakmerő nem fél. Aki tisztában van helyzetével, aki tudja, milyen értékek mehetnek veszendőbe, az fél is. Bátorsága éppen e félelmek legyőzésének az eredménye. A soproni vállalkozó nem csak a veszélyre volt nyitott, de a vállalkozás közösségi nyereségére, annak fejlődésére is. Társaival a helyi utalványpénz létrehozásával a források, a haszon kiszivattyúzásával szemben azigazságos elosztást célozta meg.  Biztosítani a régió kis- és középvállalkozói életterét, e régió kiszolgáltatottságának csökkentést – ebben hitt, ezért érzett felelősséget. Gyűlölte a spekulánsokat. A mások kárán gyarapodókat. Akiknek „okosságát”, ha nagyban játszanak, s rétegeket, régiókat, országokat tesznek tönkre, még ünneplik is. Szerinte az okos vállalkozó az, aki hatékony eszközöket használ a jó cél elérésére. Ez vezérelte, s nem az „okossággá” avatott sunyiság. Legbelül mindig is sejtette tudta, hogy munkánk legnagyobb jutalma (vagy büntetése) nem az, amit megszerzünk, hanem amilyenné válunk általa.

Otthona - a Hűség Városa – másnap ünnepelte az 1921. december 14-i népszavazás 90. évfordulóját. Ebből az alkalomból a magyar kormány kihelyezett kormányülést tartott Sopronban.

A Hűség Napján a soproni városháza dísztermében az önkormányzat ünnepi ülésén adták át a város legrangosabb elismeréseit, köztük a „Civitas Fidelissima” díjat. A soproni vállalkozó nem kitüntetettként, de jelen volt az eseményen. Eszébe jutott még a Civitas Fortissima (Legbátrabb Város) Balassagyarmat, amely úgy maradt magyar, hogy a város polgárai, leszerelt katonák, vasutasok összefogtak s kiverték a megszálló cseh hadsereg egységeit. Az Őrségben a Communitas Fortissima (Legbátrabb Falu) Kercaszomor kaszára-kapára, régi fegyverekre, vadászpuskákra kapott lakossága füstölte ki a szerb csapatokat. Ezt a vidéket a Prónay Pál vezette, úgynevezett Rongyos Gárda tartotta megszállva, amely a lakosság segítségével időről időre visszaverte a terület átvételére érkező osztrák csapatokat, s jelentős szerepet játszott a 90 évvel ezelőtti népszavazás kiharcolásában.

A soproni vállalkozás vezetője még mindig hisz abban, hogy megtartani területet, nemzeti kultúrát, társadalmi értékeket más eszközökkel is lehet. Ilyen hitről és vállalkozásról szól az a könyv is, amely ezekben a napokban mutattak be. Két amerikai professzor – J. Cornwall és M. Naughton – közösen jegyzett kötete, amely a Mária kiadó gondozásában jelent meg, az „Élni és vállalkozni” címet viseli. A szerzők azt a mítosz igyekeznek eloszlatni, hogy a vállalkozóknak a siker s a túlélés érdekében csakis önző módon, erkölcsi elvek nélkül kell eljárniuk. Azt kívánják bizonyítani, hogy a vállalkozás igenis erényes szakma. Ehhez részletesen megvizsgálják a hit s a négy keresztényi erény - az okosság, az igazságosság, a bátorság és a mértékletesség - érvényesülését a vállalkozói gyakorlatban.

Mintha a fentiekben számunkra is ezt demonstrálta volna a soproni vállalkozás vezetőjének eddigi gyakorlata. Ezekben a nehéz napokban az Élni és vállalkozni c. könyv fejezetkezdő idézetét ajánljuk figyelmébe, amely nem más, mint „ima a derűért”, s így szól: „Istenem, adj nekem derűt, hogy elfogadjam, amit nem tudok megváltoztatni; bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit tudok; és bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni egymástól!”