Az ENSZ klímatárgyalások történetében példátlanul hosszú csúszás is jelzi, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem a környezetpolitikai szempontok mellett súlyos gazdaságpolitikai érdekeket érint, és nagyban befolyásolja a globális erőviszonyok alakulását is. Az Európai Uniónak most először sikerült nagyszámú, mintegy 120 progresszívebb fejlődő országot – főként a legkevésbé fejlettek és az afrikai országok közül – maga mellé állítania, és ezzel nyomást gyakorolnia olyan feltörekvő és jelentős kibocsátó partnereire, mind Kína vagy India.

Az első 10 napban zajló szakértői szintű tárgyalások több részletben eredményesnek bizonyultak (pl. a szabályozott üvegházhatású gázok körének lehetséges bővítése, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás nemzetközi intézményrendszere). A kiemelt politikai ügyek azonban csak az utolsó maratoni egyeztetésen dőltek el. Ezek közül a legnagyobb jelentőségű a 2012 utáni globális klímarezsim formája és résztvevőinek köre. Az Európai Unió és más progresszív országok elvárása, hogy a felálló új rendszerben a legnagyobb kibocsátó országok - ideértve az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát és Indiát - egyaránt jogilag kötelező erejű kibocsátás-csökkentési intézkedéseket vállaljanak.

Az ülésszakon az Európai Unió és a többi, cselekvést sürgető ország alapvető célja az volt, hogy jogilag kötelező, minden főbb kibocsátót magába foglaló megállapodáshoz vezető útitervben egyezzenek meg olyan határidők elfogadásával, hogy a Kormányközi Tudományos Testület (IPCC) által is jelzett, a veszélyes mértékű éghajlatváltozás elkerüléséhez szükséges határértékek tarthatók legyenek. A végső, elfogadott szöveg szerint egy új munkacsoport áll fel, amelynek feladata az új protokoll vagy jogi erővel bíró megállapodás előkészítése, amelyet legkésőbb 2015-ben kellene elfogadni, és legkésőbb 2020-ra jogi erőre emelni.

Az Európai Unió a fenti útiterv elfogadásához és egyes környezetvédelmi szempontból kulcsfontosságú szabályok tisztázásához kötötte részvételét a Kiotói Jegyzőkönyv folytatásában. Az útitervvel kapcsolatos előrehaladással párhuzamosan így arról is döntés született, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv újabb 5 vagy 8 évre – a globális megegyezés hatályba lépéséig – folytatódik. A technikai szabályok nagy részét már Durbanban tisztázták. Egyelőre azonban bizonytalan, hogy az Európai Unió mellett még hány fejlett állam vesz majd részt a Jegyzőkönyv továbbvitelében, hiszen több ország is jelezte, hogy szándékában áll kimaradni a folytatásból.

Magyar részről kulcsfontosságú volt, hogy hazánk megőrizhesse az 1990-es években történt gazdasági szerkezetátalakítás révén felhalmozódott kvótatöbbletét, a 2012 utáni karbonpiac zavartalan működésének biztosítása mellett. Az ülésszak alatt folyamatosan intenzív egyeztetés folyt e témában az Európai Unión belül. Hazánk a kvótatöbblet teljes megtartását és a környezeti-piaci integritás érdekében szabályozóeszközök beépítését sürgette. A mindkét oldalon jelentkező, megmerevedett kisebbségi álláspontok miatt megegyezés e kérdésben végül nem jött létre, hanem 2012-re halasztódott. Magyarország aktív szerepvállalását a kompromisszum-keresésben a lengyel és a következő dán elnökség is nagyra értékelte.