Az 1945 után megfélemlített, majd 1989 után irányított közvélemény alig tud valamit annak a több mint 300 református lelkésznek a mártírsorsáról, kiket az államhatalom „félretett’ az útból 1944. augusztus 23 és 1989 között.

Nemzeti önbecsülésünk, egyéni jövőképünk szenvedett ennek következtében súlyos csorbulást. Az öt kötet 260 református lelkész sorsát mutatja be egyenként 5—6 oldalon, fényképekkel. Átlagon felüli képzettségük, átlagembertől elvárható mértéket felülmúló közéleti felelősségük, megvesztegethetetlen és rendíthetetlen “homo christianus” voltuk miatt lettek a kommunista hatalom üldözött vadjaivá. /Átlagon aluli embereket egy szemöldökrántással, vagy kacsintással ”kordában” lehetett tartani./

Olyanokról van szó, kiket ítélettel, vagy a nélkül, kivégeztek, Szibériába, vagy Kolimára deportáltak /túl a sarkkörön/ Duna-deltába, vagy Duna-csatornaépítő rabszolgahadba soroltak. Voltak kiket steril körülmények között “intéztek el”. Kistarcsa, Tököl, Márianosztra, stb, meg éppen csak “szanatórium” számba ment.

Tehát az egész Kárpát-medencét vettük figyelembe. Ki törődik velük a Volkswagen vagy Toyota, avagy egyiptomi, vagy thaiföldi nyaralás közötti dilemmától”szenvedő” korban? A mélyszegénység pedig érzéketlenné tesz a XX. sz. “gályarabjai” sorsa iránt. Pedig még a “nagy” Szovjetunió felbomlása is részben nekik köszönhető. Az ókorban mondotta antióchiai Ignátius “A mártírok vére magvetés” - ugyanis ebből lesz a jövő “kenyere”.

A kötetek nem történettudományi igénnyel készültek. /Akkor monográfiákat kellett volna írni/ A nagyközönség részére és az utókor részére — mielőtt emlékük végkép elenyészik — kívántunk hírt adni: “Ez történt 1944 vége és l989 között”.

Papp Vilmos
Budapest, 2011. december

Papp Vilmos: Negyvenegy prédikátor /I—V kötet/
/XX. századi magyar “gályarab”—prédikátorok/
Magánkiadás Bp. 2008—20ll. /kapható a szerző címén 1105 Ihász—u 15. T: 1-262-32-11/