
A szervezet előzőleg drámai képsorokat tett közzé a legnagyobb videomegosztó portálon Almásfüzitő – Zagytározó címmel, amelyen a Duna rendkívül alacsony vízállásából adódóan jól látható, hogy a folyómederből vöröses-barnás színű, olajos hatású buzgárok törnek fel több helyen is az óriási veszélyeshulladék-lerakó közvetlen közelében. A képsoroknak azért van nagy jelentőségük, mert a több milliárd forintos állami megbízásokkal ellátott Tatai Zrt. eddig következetesen cáfolta, hogy a vörösiszaptérről szennyezés szivárogna a Dunába. A fő veszélyt független szakemberek szerint nem a sok évtized alatt felhalmozott vörösiszap jelenti, hanem az a hatalmas mennyiségű, a vörösiszapnál jóval veszélyesebb hulladék, amelyet a Tatai Zrt. a kilencvenes évektől napjainkig porzásmentesítés címén helyezett el az iszaptéren. A cégnek évente 132 ezer tonnányi, főként olajos, klóros veszélyes hulladék és 280 ezer tonnányi nem veszélyes hulladék „komposztálására” van engedélye az illetékes győri környezetvédelmi felügyelőségtől, habár a már említett szakemberek következetesen állítják, ezek közül sok toxikus anyagot képtelenség komposztálni, azok örökre ott maradnak, és fenyegetik a Duna vízminőségét.
A Tatai Környezetvédelmi Zrt. korábban azt állította, a tározókat annak idején megfelelő agyagszigeteléssel láttál el. A cég tegnap a vöröses-olajos buzgárokra is talált magyarázatot: azt állítják, a timföldgyár által az elmúlt évtizedekben elszennyezett talajvíz kioldhatta a meder talajában lévő humuszos anyagot. A kérdés csak az, ha a korábbi szennyezés mégis képes átszivárogni a Dunába, akkor mi a garancia arra, hogy a cég által jó pénzért komposztálásra átvett különösen veszélyes mérgek nem jutnak a folyóba.
- ajánlatunk
- 213 000 forint volt az átlagbér tavaly
- Zöld úton a fiskális paktum
- 800 ezer embert érint a kormány döntése
- Egyedülálló közösségi alkotótér Budapesten
- Példát akar velünk statuálni az Unió?
- Az Erste felszámolja magánnyugdíjpénztárát
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Újabb uniós támadás készül Magyarország ellen?
- Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni
- Az EU megmenti Görögországot
- Az MSZP felborította a baloldali kerekasztalt
- Szijjártó: Lesznek azonnali módosítások
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- A Népszabadság aljassága
- A bosszút lihegők és a megkövezett újságíró
- Tabajdiék ismét hazudtak, de ezúttal elismerték
- Politikailag motivált döntés született
- Elzarándokoltak a "bohócforradalmárhoz" - elvtársak egymás közt: az LMP foga fehérje
- Összeveszett az európai baloldal: mennyire kell "lenyomni" Magyarországot?
- Az MSZP így magyarázza az EP médiabiztos "bárdolatlanságát"
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A munkásőrök 2014-ben vonulnak vissza
- Pancserpuccs - Kik akarták Orbánt megbuktatni?
- A Magyar Hírlap az MSZP csahos, piti árulóiról
- "Gyurcsány Ferenc tovább halad az őszödi úton"
- Mi kerül ezen a Budai Gyulán 2.237.865 forintba?
- Újabb fideszes kommunikációs hiba
- 25 milliót kérnek Dominik haláláért
- Mohácsi Viktória menedékjoga Torontóban
- Száz szexéhes nő várja a ValóVilág sztárját
- ValóVilág - egy újabb hatalmas átverés
- A becses fenéknyom ára: 75 ezer
- Amikor a hazug, antiszemitizmussal vádoló megsértődik
- Az ellopott ellenzékAz ellenzéki kerekasztal mint márkanév: lopás. A tolvajság egy nevelődési/önnevelési folyamat eredménye.
- Előkészületben: Marosvásárhely elveszítéseA párthierarchiák csúcsán egymással bakalódó személyek és csoportosulások, amíg egymás közt vívnak, párbajoznak, tudatosan vagy ennek híján is örökre megpecsételik az egykori Székely-, a mai Marosvásárhely sorsát.
- A Népszabadság aljassága
Egy politikai napilap értelmezése kötelezően politikai. A szóhasználatot ez határozza meg. És a tisztesség.















