Egy év – mint egy focimeccs! Ha sok a történés, máris itt a félidő, vagy a meccs vége. Létezhet egy rövid esztendő krónikája? Rendesen egy esztendő rövid krónikája a természetes. Ám igenis az események szaporodtával az idő is röpül. Csak győzzük kapkodni a fejünk. Általában nem győzzük… Így sokszor fejetlenül cselekszünk. Az idő sodrában. „A kor folyam, mely visz, vagy elmerít, Úszója, nem vezére az egyén” – érvel Lucifer a bizánci színben. Tehát vannak, akik megússzák: egyének, csoportok, etnikumok, nemzetek, sőt, még államok s birodalmak is. Legtöbbször az elmerítettek, a víz alá nyomott, taposott emberek, etnikumok, nemzetek, birodalmak árán.

Az 1938. november 2-án született első bécsi döntés értelmében Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből közel 12 ezer km²-t kapott vissza. Ez közel egymillió lakost jelenetett, amelynek 84 százaléka vallotta magát magyarnak. Visszatért az akkor már autonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávja, a magyar határ mentén Érsekújvár, Kassa, Ungvár és Munkács. Nem szerezte meg Magyarország az általa követelt Pozsonyt és Nyitrát. Az öröm határtalan. A csehszlovákiai magyarok felszabadítóként fogadják a katonaságot. Igaz, köztéri Kossuth és Petőfi szobraikat lerombolta a Masaryk-Benes fémjelezte „ideális” demokrácia. Igaz, hogy még a Szűz Mária szobrokat sem kímélte mindenhol e huszita alapokra épített szemlélet. Ám az ottani magyarság belső értékeit nem kezdte ki az 1918-tól 1938-ig ívelő két évtized.

Az 1938-as év rövid esztendőnek bizonyult az ottani magyarság életében – állítja Simon Attila szlovákiai történész az Egy rövid esztendő krónikája c. könyvében. A Münchenben 1938. szeptember 29-én létrejött többoldalú nemzetközi megállapodás Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország között éreztette hatását a Felvidéken is. Megindult az „erjedés”. Az év augusztusában például már annyira szigorított az ottani rendőrség, hogy – s ezt dokumentumok bizonyítják – fölhívják a munkatársaik figyelmét a „magyar nacionalista kilengések elfojtására”. Így a szokásos aratóünnepen a csehszlovák rendőrök ügyeljenek arra, hogy a lányok-asszonyok népviseletén még véletlenül se legyen jelen a magyar nemzetiszínű szalag. Sőt, ruháik együttese, a blúz, a szoknya, a mellény sem pompázzon pirosban fehérben és zöldben. Az 1938. augusztus 20-i szokásos Szent István ünnepségeken megtiltatik a piros, fehér s zöld virágegyüttesek alkalmazása!

Ám míg az un. szudétanémetek sorozatos - Hitler által támogatott - fegyveres provokációval kényszerítették ki a münheni egyezményt, amelynek eredménye Csehszlovákia felosztása lett, addig az anyaországi és a szlovákiai magyarság a békés diplomáciai megoldásra épített. Nem hiába. Ezeknek a minket érintő esményeknek a közvetlen előzménye 1938. március 12-én az Anschluss volt, Ausztriának Németországhoz való csatolása az osztrák szavazók 98 (!) százalékának helyeslése mellett.

Micsoda év az 1938-as esztendő! November 5-étől kezdik a bevonulást a magyar honvédek a visszacsatolt terültekre. November 6-án Komáromban, november 11-én Kassán az élükön lovagló Horthy Miklóssal ünneplik őket.

Mi lehetett az oka, hogy a „mintademokrácia”-ként emlegetett Masaryk-Benes Csehszlovákiájából örömmel tértek vissza a magyar tömegek a más politikai kultúrát jelentő anyaállamhoz? - teszi fel a kérdést Simon Attila, aki kérdéseit és válaszait mindig a szlovákiai magyarságggal azonosulva fogalmazza meg. Érvei között szerepel a nyelv és ideológia idegensége, nem egyező berendezkedés rájukerőltetése. A sohasem volt „mozaikállammal” – Csehszlovákiával való azonosulás lehetetlensége - szívükben az ezeréves a Szent Istváni állameszmével. E mozaikállam fele, vagy annál is több más ajkú és kultúrájú állampolgár volt. Németnek 3,5 millióan vallották magukat, magyarnak közel egymillióan, ezen kívül még lengyelek, ukránok és ruszinok színesítették e sosemvolt államalakulat palettáját.

Simon Attila fájlalja, hogy erről az időszakról nem születtek memoárok, az események családi átörökítései is elmaradtak. Az embereket elragadták-sodorták a történések, a történelem eseményei. Így nemhogy rögzített emlékezet formájában nem maradtak ránk dokumentumok, de még a kommunikatív emlékezet (Jan Assmann) sem őrizte, óvta ennek a felemelő eseménysornnak, s az ezt követő hat szabad esztendőnek pillanatait, tényeit. Generációkról generációkra nem hagyományozódott, és így nem is életethette az összetartozást, az azonosságtudatot.

Otto Hahn emlékbélyeg a DDR-ből a maghasadás képletével

Mintha valami kettéhasadt volna – tesszük hozzá. Az 1938-as évet egyébként is a „hasadás” éveként tartja számon a tudománytörténet. Otto Hahn német fizikus laboratóriumában urániumot bombázott neutronokkal, s 1938. december 17-én azt észlelte, hogy két közepes méretű magra esik szét az urán atommagja. E felfedezés következményei még általa is beláthatatlanok voltak.

A kommunikatív emlékezet-hasadása talán nem ilyen beláthatatlan távlatú. A múlt az idő múlásával támad föl. A történészek feldata e feltámadásnál való bábáskodás. Nagyszülei világának feltámasztásával ezt teszi Simon Attila az Egy rövid esztendő krónikája c. könyvében. (Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2010. 319 o.)