
Nyolc éve, hogy utoljára találkozott a gyönyörű Terese Collinsszal, aki most arra kéri, utazzon Párizsba. Myron sejti, hogy nem csupán egy romantikus randevú várja a szerelem városában, ám amikor a repülőtérre érve rendőrök fogadják, majd hamarosan kiderül, hogy Terese az első számú gyanúsítottja egy gyilkosságnak, úgy érzi, zsákutcába került. Nem ismeri sem a nyelvet, sem a szokásokat, így aligha tud bármit is kinyomozni. De mielőtt alaposabban végiggondolhatná a helyzetet, történik valami, ami új megvilágításba helyezi az ügyet.
Ekkor borítottam rá az asztalt.
Amint leült mellém, azonnal végiggondoltam a lehetőségeket. Már tudtam, miről van szó: emberrablás. Ha beszállok a furgonba, nekem lőttek. Hallották már azt a nagy bölcsességet, hogy az emberrablásoknál mindig az első negyvennyolc óra a legkritikusabb? Amit nem szoktak hozzátenni talán mert annyira nyilvánvaló , hogy minden másodperccel csökken az esélye annak, hogy valaha is megtalálják az áldozatot.
Itt ugyanez volt a helyzet. Ha beszállok abba a kocsiba, túlélési esélyeim a minimumra csökkennek. Ha felállok, és elindulok a furgon felé, szintén romlanak a kilátásaim. Ráadásul Sebhelyes Fej nem számít korai ellencsapásra. Azt hiszi, szépen begyakorolt kis monológját hallgatom. Nem jelentek fenyegetést.
Így hát a meglepetés erejére építettem.
Egy pillanatra ő is odanézett, hogy meggyőződjön, valóban ott áll-e a kocsi. Ennyi elég is volt. Az asztal peremét már korábban megmarkoltam. Lábizmaim megfeszültek. Úgy pattantam föl, mintha dobbantóról ugranék.
Az asztallap egyenesen az arcába csapódott.
Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel 50 millió (!) példányt adtak el belőlük világszerte.
ISBN 978-963-9971-82-0
FOGYASZTÓI ÁR (ÁFA-s) 2 940 Ft
TERJEDELEM 280 oldal
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















