
A két ló által vontatott harci szekereket előszeretettel ábrázolták az óegyiptomi művészek. Fa alkatrészeik több alkalommal is előkerültek, Tutanhamon fáraó (Kr.e. 1343-1325) sírkamrája pedig egyszerre hat szétszerelt harci szekeret is rejtett. Ugyanakkor a kutatók keveset tudtak a bőrből készült lószerszámokról, hiszen azok igen gyorsan megsemmisültek a nedvesség hatására, jóllehet néhány töredékük előkerült Jujának és Tujának, Tutanhamon dédszüleinek sírkamrájából - olvasható a Nature (http://www.nature.com) hírei között.
2008-ban az ókori bőrökre szakosodott André Veldmeijer, a kairói Holland-Flamand Intézet kutatója egy 1950-es könyvben ókori lószerszámok fekete-fehér felvételeit látta. A képfeliratok szerint a harci szekér tartozékait az Egyiptomi Múzeumban őrzik, ám amikor Veldmeijer megkérdezte a múzeum kurátorát, Ibráhim el-Gavádot, hogy valóban az intézmény tulajdonában vannak-e, a szakember semmit sem tudott hollétükről.
Néhány hónappal később a kurátor véletlenül bukkant a lószerszámokra egy halom húzózsinór társaságában. A bőrfelszerelés 90-95 százalékos épségben maradt fenn: a leletek között szerepel bőrponyva, amellyel a harci szekeret boríthatták be, valamint hám, kesztyű, tegez és heveder.
A lószerszámokon mindmáig látható a bőrt díszítő vörös, zöld és fehér minta, amelynek színei háromezer év múltán sem fakultak ki. A múzeum bejegyzései szerint egy Tano nevű görög műtárgykereskedőtől vásárolták a lószerszámokat, de lelőhelyükről semmit sem lehet tudni. Nagy valószínűséggel egy sírkamrából kerültek elő, és stílusuk, kidolgozásuk arra utal, hogy Tutanhamon idején készülhettek.
El-Gavád úgy véli, hogy a lószerszámok Tutanhamon apjáé, az eretnek Ehnaton fáraóé lehettek, ám Veldmeijer szerint a leletek valamivel későbbi korból származhatnak, esetleg Tutanhamon valamelyik utódjáé lehettek. A pontos kormeghatározáshoz további vizsgálatok szükségesek.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















