Az idén szó szerint is Ady Endrésen, „Köd-gubában jár a November”. A lakásból kimozdulni nincs kedvem, itthon rostokolok és Gottfried Barna – Nagy Szabolcs A Székely Hadosztály története című kötete olvasásának minduntalan nekirugaszkodom, és mintha a könyvjelző oda lenne betéve az 59. oldal egyik passzusába, mindig belebotlom:

„Micsoda történelmi pillanat 1918. december 1-je! A gyulafehérvári román nemzetgyűlés napja, ahová és ahonnan a magyar kormány különvonatával szállították az erdélyi románságot. Ugyanazon a napon indult útnak Bocz százados páncélvonata, amely a családjukat, szülőföldjüket, hazájukat féltő erdővidéki székelyeket vitte fegyvert fogni Kolozsvárra.”

Az erdélyi románok magyar kormányzati utaztatásáról, mint az egyik leghátborzongatóbb haza- és nemzetáruló ostobaságról egy idő óta viszonylag sokat olvastam, és ha december 1, a román nemzeti ünnep kapcsán adomázó kedvében lehetne az ember, akkor az a szakszervezeti vicc juthatna eszembe, amely az „átkosban” a szindikátusokkal kapcsolatosan virult, miszerint mikor a munkásosztály élcsapata, azaz a párt közli az egybegyűjtött szakszervezetiesekkel, hogy a legújabb párthatározat szerint fel fogják kötni őket, egyetlen kérdést hangzik el egyik bátor szakszervezetestől:

„És a kötelet ki biztosítja? Hazulról hozzuk-e?”

Különvonatokkal fuvarozták történelmi Magyarország feltrancsírozását követelő románságot tehát Gyulafehérvárra, akik ezt aztán meg is hálálták, ami most nem témánk.

Számomra viszont A Székely Hadosztály történetének mostani olvasásáig ennek az erdővidéki toborzásnak a története hiányzott – tudtommal senki nem beszélt és nem írt róla -, mert nemcsak a konkrét történet, hanem ennek szimbolikus üzenete is rendkívüli: amíg a románság utazott országot rontó nagygyűlésére Gyulafehérvárra, addig november 30-án éjszaka Barótról, Bibarcfalváról döcögtek az ágostonfalvi vasútállomás felé a székely önkéntesekkel a szekerek, hogy Erdélyt megvédjék a beözönlőktől. Aztán megmozdult Erdővidék, útnak indultak, hogy a Székely Hadosztályhoz csatlakozzanak a hermányiak, olasztelekiek, baconiak, füleiek. Az önkénteseket toborzó fiatal székely tisztek egyike, Zágoni István arra a kérdésre, hogy miért Erdővidéken kezdték a toborzást, és miért lett Barót a központ, a következőket írta:

„Nemcsak azért, mert mi, a szervezés elindítói, idevalók voltunk, hanem több más okból. Jól ismertük Erdővidék kultúrában magasan fejlett és nemzeti önérzetében kemény, áldozatkészségben elszánt népét, ezért bizton számítottunk rá, hogy a felhasználható, igen rövid idő alatt feltétlenül eredményt tudunk elérni.”

A Székely Hadosztály megszervezésében tehát Erdővidéknek, illetve az erdővidéki önkénteseknek kezdeményező szerepük volt. Olyannyira, hogy Székelyföld románok által megszállt területeiről, Erdőszentgyörgyről, Havadtőről, Havadról, Marosvásárhelyről még december végén is indultak a székely fiatalok Kolozsvárra, hogy a Székely Hadosztály katonáiként védjék meg Erdélyt a betolakodóktól.

Mindezt olyan általános körülmények között, amikor az olasz frontról hazaözönlő katonák – volt eset rá - az ezredparancsnokokat elkergették, helyettük maguk választottak újat. A hadsereget is bomlasztó bolsevista agitáció megtette a magáét. Gottfried Barna írja A Székely Hadosztály története című könyvének egyik fejezetében:

„A zabolátlan legénységet a tisztikar képtelen volt kordában tartani. Fő szórakozásukat a mennyezetbe az ablakon át való lövöldözés jelentette. Munkára nem voltak hajlandóak, asszonyok és más polgári alkalmazottak felvételét követelték. A legénységi szobák berendezését nem kímélték, az ablakon kihajigálták. Egy alkalommal maga Kratochvil ezredes látta, amint az emeletről berendezési tárgyak és egész kenyerek repültek az utcára. (...) A legénység egész nap ivott a pályaudvaron, lövöldöztek és kézigránátokat hajigáltak, egy részük szétszéledt. (...) Magatartásuk a románoknak jó ürügyül szolgált arra, hogy a zűrzavarra, fenyegetettségükre hivatkozva szorgalmazzák a demarkációs vonalon túl stratégiai pontok megszállását”.

Kratochvil ezredesnek és székely tiszttársainak ilyen körülmények és állapotok között kellett nekilátnia a fegyelmezettebb székely önkéntesekre és katonákra alapozva a Székely Hadosztályt megszervezéséhez.

A hadsereg erkölcsi szétrohadása nem csupán spontán folyamat volt. Károlyi Mihály és hadügyminisztere, Linder Béla a legmagasabb – a kormányzati – szinten „verték szét” az akkor még másfél milliós állományú magyar hadsereget. Bolsevista agitátorok züllesztették a katonai fegyelmet, gerjesztették az engedetlenséget, parancsmegtagadást, s harmadrészt a harctereken kifáradt, lerongyolódott, reményvesztett honvédség a négyévi szenvedés, a betegségek és tömeges pusztulás miatt maga is morális bomlásnak indult.

Gottfried Barna – Nagy Szabolcs könyve győz meg arról, hogy Erdővidék mennyire büszke lehet azokra az erkölcsi értékekre, amelyekről az erdővidékiek 1918 decemberét köszöntötték.

A Székely Hadosztály Erdély védelmében elesett székely hőseinek - tudtommal - a szénérváraljai (Sieni) református és a katolikus temetőben áll egy-egy egyszerű síremléke.

Vajon meghallják-e valakik, ha azt sugallom, hogy Erdővidék is megörökíthetné azoknak az emlékét, akik Erdély és benne Székelyföld megmentésére siettek, mikor nem a fél- hanem az egész világ összeesküdött ellene?

Gottfried Barna – Nagy Szabolcs A Székely Hadosztály története című könyve alapos dokumentáció lehetne egy baróti emlékmű melletti érvelésre.