
Ugyanakkor az 57 éven aluli szolgálati nyugdíjasok csak a nyugdíjemelés mértékével növelt, de a személyi jövedelemadóval (szja) csökkentett összegű ellátást kaphatnak a következő évtől, ha nem mennek vissza dolgozni a rendőrség szenior állományába.
A korhatár előtti nyugdíjak megszűnéséről rendelkező kormányjavaslatot - amelyről az MSZP-frakció név szerinti voksolást kért - hétfőn fogadta el az Országgyűlés. A javaslatot a kormánypártok képviselői támogatták, míg az ellenzék nemet mondott arra.
A már megállapított ellátásokat korhatár előtti ellátásként, föld alatt végzett bányászati tevékenység esetén átmeneti bányászjáradékként, a fegyvereseknél szolgálati járandóságként kell továbbfolyósítani, és 2012-től ugyanilyen ellátást kell megállapítani azoknak, akik erre jogot szereztek.
A megszüntetés alól kivételt jelent a negyven év szolgálati idővel rendelkező nők nyugdíjkedvezménye, őket továbbra is megilleti az öregségi nyugdíj.
Navracsics: Baka nem felel meg a Kúria vezetéséhez szükséges törvényi feltételeknek
Baka András nem lehet a január 1-jén a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke, mivel nem felel meg annak az új törvényi szabályozásban rögzített kritériumnak, amely ehhez öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat záróvitájában hétfő este a parlamentben.
A tárcavezető a vitában elhangzottakra reagálva elmondta: a törvénybe - egy módosító indítvánnyal - a Magyar Bírói Egyesület javaslatára foglalták bele a kinevezés feltételéül az ötéves kötelező gyakorlatot. Szavai szerint a bírói testület nyolcéves szolgálati viszony előírását kezdeményezte, ehelyett a kormányoldal végül öt évet javasolt. A miniszterelnök-helyettes ezt helyes előírásnak nevezte, kiemelve, hogy annak hiányában ítélkezési gyakorlat nélküli vezetője is lehetne a Kúriának.
Baka Andrást - aki addig az MDF parlamenti képviselője volt - 1991-ben választották meg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává. A nemzetközi bíróságnak 2008-ig volt tagja, az év áprilisában a Fővárosi Ítélőtábla elnöki bírája lett.
Sólyom László 2008 áprilisában jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének, de a parlament nem választotta meg. Az államfő 2009 májusában ismét őt jelölte, de a június 15-i szavazáson sem kapta meg a szükséges voksokat. Egy héttel később viszont a parlament 309 igen szavazattal, 36 ellenében főbíróvá választotta.
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott sarkalatos bírósági törvény szerint a Kúria elnökét a parlament választja meg a minimum ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül kétharmados többséggel kilenc évre, a köztársasági elnök jelölésére.
A fideszes Papcsák Ferenc zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával a Ház úgy határozott, hogy a köztársasági elnök a Kúria elnökének személyére december 15-ig tegyen javaslatot, és őket a parlament még ebben az évben válassza meg.
A módosító indítvány alapján az év végéig a Legfelsőbb Bíróságot elnöklő Baka Andrást pályázat kiírása nélkül a Kúria tanácselnökének kell kinevezni.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















