Megmarad az EVA, nem lesz közlekedési adó, nem változik a termékadó
Megmarad az egyszerűsített vállalkozási adó, az EVA, értesült a Magyar Hírlap a Fidesz zárt frakcióüléséről.
Utoljára frissítve: 2011. november 14. 13:55
2011. november 14. 12:13

De annyi változtatással, hogy 30 százalékról 40 százalékra emelkedik az adókulcs, míg az éves bevételi korlát 25 millióról 30 millióra változik.

Elvetette a Fidesz-KDNP-frakció a hétfői ülésén a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, és döntött arról is, hogy nem változik a népegészségügyi termékadónak sem a köre, sem a mértéke.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után - amelyen megtárgyalták a 2012-es adótörvények módosító javaslatait - a népegészségügyi termékadóval kapcsolatos döntést azzal magyarázta az MTI-nek, hogy mivel nemrégen vezették be ezt az adófajtát, nem tartják indokoltnak, hogy változtassanak az érintett termékek körén, illetve az adómértéken.

Elmondták azt is, hogy megmaradnak a helyi önkormányzati adószabályozás keretei, nincs változás az önkormányzatok adókivetési jogában, csak a kommunális adó mértékének felső határa fog kis mértékben emelkedni, illetve a kivételek körét szűkítik például úgy, hogy az építményadó esetében a közműcégek kikerülnek "az eddig kivételezett helyzetben lévő cégek közül".

Az ingatlanadóról Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője már múlt héten elmondta, hogy annak bevezetését sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja.

Új adófajták bevezetésére nem lesz lehetőségük a helyhatóságoknak - szögezték le a kormánypárti politikusok.

Rogán Antal hozzátette emellett, hogy jövőre jelentős mértékben csökken a gépjárművek regisztrációs adója. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan szigorodik a gépjárművekre vonatkozó áfabefizetési kötelezettség szabályozása - közölte a fideszes képviselő.

A külföldi rendszámú autókat érintő változás, hogy január 1-jétől az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett "gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjárművet igazolással Magyarországon" - mondta Rogán Antal, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.

mho, MTI
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó