
Úgy tűnik, a takarékoskodó Kína kisegíti a hitelből élő Európát, de ez attól is függ, hogy más feltörekvő államok mekkora mértékben járulnak hozzá a stabilitási alaphoz. Peking emellett garanciákat akar kapni arra, hogy befektetése biztonságban lesz - mondta Li Tao-kui, a Kínai Központi Bank irányítóbizottságának tagja.
"Kína alapvető és hosszú távú érdeke, hogy segítsen, mert Európa a legnagyobb kereskedelmi partnerünk. A kínai kormány ugyanakkor gondban van azzal, hogyan magyarázza el mindezt a kínai népnek" - tette hozzá Li professzor. A kínaiakat aggasztja, hogy az európaiak egymás között nem mindenben értenek egyet. "A legutolsó dolog, amit akarunk, kidobni az ország vagyonát az ablakon, és azt a látszatot kelteni, hogy nem tudunk bánni a pénzzel" - folytatta.
A szakértők szerint Peking azt kérheti Európától, hogy hagyjon fel a kínai valutaárfolyam bírálatával. Az Egyesült Államok így egyedül ostorozná Kínát azért, mert szerinte a jüan alulértékelt, és ezzel jogtalan előnyhöz jutnak a kínai exportőrök.
Nicolas Sarkozy francia elnök személyesen hívja fel Hu Csin-tao kínai államfőt, és üdvözölte a hírt. "A függetlenségünk nem sérül ezzel. Miért ne fogadjuk el, hogy a kínaiak bíznak az eurózónában, és a bankjainkban akarják elhelyezni fölös pénzüket? Jobb lenne, ha Amerikának adnák?" - mondta egy tévéinterjúban. Klaus Regling, az Európai Stabilitási Alap vezetője magyar idő szerint péntek hajnalban kezdett tárgyalásokat a kínai vezetőkkel a hozzájárulásról.
Kína 3200 milliárd dolláros valutatartalékokkal rendelkezik, és hírek szerint 50-100 milliárd dollárt fizetne be az Európai Stabilitási Alapba. Cserébe azonban azt kérheti, hogy a pénz egy része jüanban maradjon - hogy így biztosítsa be magát az euró esetleges mélyrepülése ellen. Vannak olyanok, akiknek nem tetszik Peking szerepvállalása, és azt mondják: beavatkozhat az eurózóna sorsának alakításába.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















