
A Jobbik elnöke szerint pártja magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.
Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati, nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban kijelentette, hogy a Jobbiknak pártként kormányzó erővé kell válnia, mozgalomként pedig organikus, értékközpontú társadalmat kell építenie a jelenlegi széteső, értékvesztett társadalom helyett. Kiemelte: a Jobbik az elmúlt másfél évben a Radikális változás című programjából semmit nem adott fel, nem puhult el. "Attól, hogy valaki harcos, radikális politikát folytat, attól még nem kell mindenkit agyonlőnie, sok esetben többet lehet elérni ésszel, mint erővel" - tette hozzá. Vona Gábor szerint pártjának két ereje van: a belső egység és az igazság. Előbbivel kapcsolatban leszögezte: ha vannak belső viták, azokat az ország és a saját érdekükben meg kell tanulni megoldani. A többi párttal kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott: Orbán Viktor bukásért Orbán Viktor dolgozik a legkeményebben, az MSZP-t pedig Gyurcsány Ferenc ássa el.
Az ellenzéki pártelnök beszélt arról is, hogy két pártakadémiát szeretne létrehozni. Egyet - amely Prohászka Ottokár nevét viselné - a jelenlegi küldötteknek, a másikat pedig - amely az Attila unokái nevet kapná - a legtehetségesebb fiataloknak, akik "az ország vezetésére születtek" - őket ösztöndíjakkal támogatnák, a legjobb oktatókkal képeznék. Vona Gábor elmondta azt is: "nagyon komoly titkosszolgálati erőkkel" kell megküzdenie, amikor a Magyar Gárda egységét helyre akarja állítani. A gárda tagságának száz százaléka, a vezetőknek viszont csak tíz százaléka akar egységet - jelentette ki, pedig szerinte "az országnak egyre inkább szüksége lesz a Magyar Gárdára és a Jobbikra is".
A pártelnök a cigányság és a magyarság együttélésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "olyan helyzetet kell teremteni ebben az országban magyarnak, cigánynak egyaránt hogy aki nem a munka, a törvény és az oktatás világában képzeli el a helyzetét, annak két választása legyen: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása". Vona Gábor arról is beszélt, hogy nem szeretne úgy meghalni, hogy nincs önrendelkezésük a határon túli magyaroknak. Bejelentette azt is: 2012-re a Jobbik meghirdeti az Attila-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az első turáni világkongresszust. Zárásként Vona Gábor felszólította a csaknem hatszáz küldöttet, hogy "győzzük le önmagunkat, önmagunk kishitűségét és megosztottságát, mert ha önmagunkat képesek leszünk legyőzni, akkor az ellenséget szétsöpörjük".
A hozzávetőleg háromnegyed órás beszéd után a küldöttek állva tapsolták meg a Jobbik elnökét. Vona Gábor után Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselője számolt be a párt európai parlamenti tevékenységéről. Az ellenzéki politikus azt emelte ki, hogy a Jobbik megjeleníti "a valódi magyar problémákat" Brüsszelben. Morvai Krisztina felszólította a Jobbik tagságát, hogy "hozzuk közelebb azt a szakadékot, amely a látszat és a valóság között van: a látszat, hogy európai ország vagyunk, a valóság pedig, hogy harmadik országbeli színvonalon él sok-sok magyar ember, mert reszketnek a bűnözéstől és szenvednek a jogfosztottságtól".
A Jobbik kongresszusa zárt üléssel folytatódik.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















