Az izraeli kormány nagy többséggel, mindössze három ellenszavazattal fogadta el a Hamász ajánlatát a fogolycseréről, a nyilatkozatok szerint azért, mert a tel-avivi vezetés nem látott más lehetőséget arra, hogy Ghilad Salitot kiszabadítsa. Benjamin Netanjahu miniszterelnök a megállapodás nyilvánosságra kerülését követően azonnal magyarázkodásra kényszerült: az arab világon február óta végigsöprő forradalmakra hivatkozva azt állította, hogy úgy látták, most kell dönteniük, különben „Salit talán sohasem térhet haza”. Netanjahu arra figyelmeztetett, hogy „ha a kormány elmulasztotta volna ezt a lehetőséget… az összes eddigi erőfeszítésünk, hogy kiszabadítsuk Salitot kárba ment volna..”

Az izraeli közvélemény azonban – miközben értelemszerűen örül Ghilat Salit hazatérésének – sokkal borúlátóbb és a hátrányokat próbálja számba venni. „Ez nem megállapodás. Ez kapituláció” – írta a Maariv című lap; az újság ugyanarra hivatkozott, mint sok más izraeli is, miszerint az egyetlen Salitért cserébe nem szabadott volna 1027 embert szabadon engedni (soha ennyi palesztint egyszerre nem bocsátottak el izraeli börtönökből).

Azok a családok is a kormány döntését kritizálják, akik az 1990-es években, illetve a 2000-es évek elején elkövetett merénylethullámban elvesztettek valakit. A megállapodás szerint sokan, akiket életfogytiglani büntetésre ítéltek – éppen terrorista cselekedet miatt – most hazatérhetnek.  Többen arra figyelmeztetik a Netanjahu-kormányt, hogy az egyezmény a Hamászt segíti, és megerősíti a palesztinokat abban, hogy erőszakkal sokkal többre juthatnak, mint tárgyalások útján.

A palesztin területeken is vannak fenntartások, de sokkal nagyobb az elégedettség, mint Izraelben. Bár nem szabadulhatnak olyan „nagyágyúk”, mint Marwan al-Barghúti, az egyik legnépszerűbb politikus, vagy Ahmed Szaadat, a Nemzeti Front Palesztina Felszabadításáért vezetője és börtönben marad Abdullah Barghouti, a Hamász katonai szekciójának korábbi irányítója is, addig 1027 család számára nincs nagyobb öröm ennél a megállapodásnál.

Pedig egy-két kétkedő hang még a palesztin területeken is arra figyelmeztett, hogy jobb eredményt is el lehetett volna érni. Issza Iraqi például, az izraeli börtönökben lévő foglyokért felelős minisztérium vezetője úgy nyilatkozott, hogy „a Hamász jobb megállapodást is köthetett volna.  Az egyezménynek vannak hiányosságai”.

Ettől függetlenül egyértelmű, hogy a Hamász győzelemként tekint az elért megállapodásra és népszerűségének növekedését várja tőle. Abu Ubaida, az iszlamista szervezet egyik vezetője az al-Dzsazírának úgy nyilatkozott, „ez egy nagy győzelem a palesztin embereknek. Egy ajándékot küldtünk a mártíroknak, beleértve Ahmed Jaszin sejket is”. Abu Mudzsahed szóvivő szerint pedig a Hamász „elérte, amit el akart”. A megállapodás minden bizonnyal ellensúlyozhatja a Fatah népszerűségének növekedését, amely az elmúlt hetekben, elsősorban az ENSZ tagság nyomán, az iszlamisták számára ijesztően megugrott.Ilyen „hiányosság”, hogy a 200 szabadon engedett palesztin esetében Izrael fenntartja magának a jogot, hogy ha azt feltételezi, hogy ismét terrorista cselekedetet terveznek elkövetni, akkor azonnal letartóztassa vagy megölje őket.  Mások szerint a Hamász elsősorban saját embereinek kiszabadításáért harcolt, megint mások pedig saját családtagjukat is otthon szeretnék látni, olyanokat, akik nincsenek rajta az 1027 főt tartalmazó listán.

Több újság is foglalkozott azzal, valójában mi vezette rá a feleket arra, hogy éppen most egyezzenek meg. Egyiptom kulcskérdés lehet az ügyben, hiszen amellett, hogy a tárgyalások is Kairóban zajlottak, Netanjahu is az arab forradalmakra hivatkozott. Az észak-afrikai országgal az utóbbi időszakban megromlott Izrael viszonya, elsősorban az augusztus végi incidensnek köszönhetően. Emellett nem lehet előre látni, hogy a Mubarak-korszakban mérsékeltnek és a többi arab országhoz képest Izrael-barátnak tartott államban ki nyeri a november végi választásokat.

Egyiptom fontossága mellett nagy publicitást kapott az a palesztin foglyok által kezdeményezett éhségsztrájk is, amely nagyjából három hétig tartott. Az izraeli börtönviszonyok ellen lázadók helyzete kezdett tarthatatlanná válni, az al-Ahram úgy tudja., hogy legtöbbjük egészsége nagymértékben leromlott, elsősorban annak köszönhetően, hogy rendkívül szűk magánzárkákban, elviselhetetlen higiéniai körülmények között tartották őket. A sztrájk – egyes források szerint – kezdett egyre nagyobb nyomást gyakorolni az izraeli félre. Tel-Aviv nem erősítette meg ezeket az értesüléseket.