
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a regisztert bemutató hétfői parlamenti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Magyarország üzen a világban szétszóródott magyarságnak”. A regiszteren keresztül lehetővé válik, hogy a magyarság tagjait, éljenek a világon bárhol, elérjék, magyar identitásukat megerősítsék.
A másik értelme a regiszternek – folytatta –, hogy a magyarok ügyét kellő erővel lehessen képviselni. Ha a magyar nemzet bármely részét sérelem vagy támadás éri, akkor az egyetemes magyarságot ezen keresztül tudják mozgósítani és a világot tájékoztatni – hangsúlyozta, hozzátéve: ez egy „egészséges nyomásgyakorlás a nemzeti célok érdekében”. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint ugyanakkor azzal is szembe kell nézni, hogy az emigrációnak harmadik, negyedik, ötödik nemzedékétől aligha várható el, hogy olyan szinten beszéljen magyarul, mint a magyar közösségben élők, de őket sem szeretnék elveszíteni. Ezért a honlap angolul, a későbbiekben pedig spanyolul is elérhető lesz majd – jelezte Semjén Zsolt.
Kifejtette: a www.nemzetiregiszter.hu honlapon regisztrálók hetente kapnak egy rövid hírösszefoglalót Magyarország és a magyarság legfontosabb eseményeiről. Az oldalon található még a magyar államigazgatást bemutató menüpont, itt választ kaphatnak az érdeklődők arra például, hogyan intézhetik állampolgárságukat, vagy magyarországi tanulmányokat hogyan folytathatnak. Valamennyi határon túli magyar szervezet bemutatkozhat továbbá, és egy eseménynaptárba feltöltheti rendezvényeit. Az oldalon keresztül ugyanakkor nem csak üzenetet küldenek, ez egy oda-vissza kapcsolattartási eszközként működik majd, így ha valaki ír, annak mindenképpen válaszolnak. Mint mondta, a magyar szervezetek mindegyike vállalta azt is, hogy tagjaikhoz eljuttatják a regisztert. Reményének adott hangot, hogy néhány héten belül az emigráció magyarsága értesül a regiszterről.
A kormányfő helyettese hangsúlyozta: a regisztert – amelyhez Facebook-oldal is kapcsolódik – egyetlen pluszfillér nélkül fejlesztették ki. Hozzátette: a személyes adatok védelméről szóló jogszabályokkal teljesen összhangban van a honlap, és a közigazgatási tárca kötelezettséget vállal arra, hogy ezeket az adatokat a jogszabályoknak megfelelően kezelik.
Az adatok megadása önkéntes, és azokat harmadik fél számára semmilyen módon nem teszik hozzáférhetővé. A kormány legbiztonságosabb szerverén fejlesztették ki az oldalt – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















