
Az államtitkár hozzátette: vissza kell térni a központi tartalmi szabályozáshoz, és a nagyobb állami szerepvállalástól sem lehet eltekinteni a közoktatásban.
Emlékeztetett rá, hogy bár a törvénytervezetről csak most kezdődik el a hivatalos egyeztetés, az elmúlt hetekben kezdődött országjáráson „tízezerszámra” találkoznak pedagógusokkal. Hoffmann Rózsa hozzátette: tapasztalatai szerint „elképzeléseiknek igen nagy a támogatottságuk”.
Az államtitkár cáfolta, hogy nincs egyeztetés a PDSZ-szel. Mint elmondta, az elmúlt egy évben hatszor is találkoztak az érdekképviselet vezetőivel, és az egyeztetések eredményeként 23 helyen változtattak az eredeti köznevelési koncepció tervezetén.
Hoffmann Rózsa újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az egységes nemzeti műveltség kardinális kérdése az oktatási irányításnak, ezért ettől nem lehet eltérni. Az államtitkár neveléspszichológiai szakkérdésnek nevezte az első évfolyamban a problémás gyermekek felzárkóztatását, amelynek szerinte most még nincsenek meg a feltételei. Cáfolta, hogy mindez szegregációt vagy hátrányos megkülönböztetési szándékot jelentene.
A PDSZ elnöke a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az érdekképviselet és a szaktárca másként értelmezi az egyeztetés és a pedagógusok munkaterhelésének fogalmait. Mendrey László azonban reményét fejezte ki, hogy a közoktatás érdekében találnak majd közös nevezőt.
A köznevelési törvény tervezete szerda óta tekinthető meg az oktatási államtitkárság honlapján, és ott október 25-ig lehet véleményezni.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















