
A sukorói telekcsere ügyében elkészült igazságügyi szakvélemény szerint is legalább 1,2 milliárd forint kár érte a magyar államot - írja a keddi Magyar Nemzet. A Fejér Megyei Bíróság által kirendelt független igazságügyi kutatóintézet szakértői az állami tulajdonú, a Velencei-tó partján lévő ingatlanokat 1,708 milliárd forintra, a Joav Blum izraeli-magyar állampolgár tulajdonában lévő, Pest megyei területeket pedig 264 millió forintra értékelte. Korábban az ügyészség által elrendelt értékbecslés a sukorói ingatlanokat 1,818 milliárdra, míg a Pest megyei területeket 193 millió forintra értékelte - írja a lap.
Az ingatlanokra az ügyészségi, illetve a bírósági szakértők által megállapított értékek csaknem egymilliárd forinttal magasabbak, mint amekkora összegért a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács megvált az ingatlanoktól.
Az ügyben még 2009-ben hivatalból nyomozás kezdődött, amely jelenleg is tart a Központi Nyomozó Főügyészségen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt. Az ügyben a múlt héten hallgatta meg az ügyészség Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt.
A sukorói ügy lényege, hogy egy befektetői csoport a Velencei-tó mellett fekvő területre kaszinót és szállodát magába foglaló komplexumot akart építeni. A befektetők - akik közt ott volt Ronald S. Lauder amerikai üzletember, illetve Fred H. Langhammer, a Walt Disney Company igazgatója - a sukorói ingatlanokat földcserével akarták megszerezni az államtól. A telekcsere végül megvalósult, de a Bajnai-kormány az ügyben indult nyomozás miatt kezdeményezte az erről szóló szerződés felbontását.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















