Oszkót is beidézik Sukoró miatt
Megkapta az idézést a Fejér Megyei Bíróságtól a sukorói vagyonjogi per október 20-i tárgyalására Oszkó Péter. A Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere lapunknak elmondta: feltehetőleg a telekcsere-szerződésről kell nyilatkoznia.
2011. október 7. 10:12

A magyar állam által Joav Blum üzletember ellen 2009 őszén megindított érvénytelenségi per legutóbbi tárgyalásán vetődött fel, hogy hallgassák ki tanúként az ügyben Oszkó Pétert. A volt pénzügyminiszter kérdésünkre most elmondta: a Fejér Megyei Bíróságtól megkapta az idézést. Hozzátette: emlékeiből táplálkozva számol majd be a történtekről. Felidézte: 2009 őszén ő indított vizsgálatot a sukorói telekügyben, majd amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem tudott megállapodni Joav Blummal a szerződés felbontásáról, miniszterként előírta, hogy a zrt. indítsa meg a polgári pert a feltűnő értékkülönbség miatt. 

Az izraeli–magyar állampolgárságú üzletember az országos kaszinóépítési láz időszakában, 2007-ben és 2008-ban vásárolt meg egy pilisi és két albertirsai gyümölcsöst hasonló célokra. Végül azonban túladott a három külterületi ingatlanon – írja a Magyar Nemzet.

Magya Nemzet nyomán
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó