Szigorítások éve a franciáknál - bemutatták a költségvetést
A múlt hét közepén François Baroin francia gazdasági miniszter ismertette a 2012-re tervezett költségvetési keretszámokat a minisztertanácsban. Az RFI értesülései alapján a következő évi francia költségvetés legfontosabb jellemzője a költségek visszafogása és az állam kiadásainak mérséklése lesz, amely intézkedések keresztülvitele Nicolas Sarkozy utolsó nagy csatáját jelenthetik a jövő áprilisi elnökválasztások előtt.
2011. október 7. 09:35

A számok nem hazudnak
A tervezet a francia sajtóban – csakúgy, mint a nemrég ismertetett magyar keretszámok az itthoni lapokban – éles kritikákat váltott ki. A La Tribune nevű napilap Nicolas Sarkozy-t egyenesen „Mr. Adó”-nak nevezte, kiemelve a tényt, hogy a jövő évi kötelező járulékok a francia GDP 44,5 százalékára rúgnak majd. Ez meghaladja azt az értéket, amely Sarkozy mandátumának kezdetén volt, holott az elnök megválasztásának idején ígéretet tett ennek az értéknek a 4 százalékos karcsúsítására.
A tervezet szerint a francia államadósság 2012-ben sem fog mérséklődni, sőt, értéke a GDP 87,4 százalékával rekordmagasságba emelkedik. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy ez nagymértékben az eurozóna megmentése érdekében Görögországnak, Portugáliának és Írországnak nyújtott kölcsönöknek köszönhető.
Az elemzők leginkább annak a veszélyét hangsúlyozzák, hogy a francia gazdaság nem áll elég biztos lábakon és nem növekszik elég gyorsan ahhoz, hogy abból a kormány által előzetesen kalkulált adóbevételeket produkálni lehessen. A megszorító intézkedések bevezetése tehát a franciáknál is égető kérdés, hiszen az állam kiadásai közt jelenleg a 48,8 millió eurós adósság foglalja el az első helyet, míg a hagyományosan legfontosabbnak tartott oktatás és a védelmi kiadások csak ez után következnek. Egyszóval úgy tűnik, az AAA hitelminősítését féltő Franciaország is szembe találta magát a kérdéssel: meddig szabad engedni, hogy az állam a saját keretein túl költekezzen?
Baroin: „Nehéz, de nem elérhetetlen célok”
A gazdasági miniszter, François Baroin hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés legfontosabb célkitűzése az államháztartási hiány csökkentése lesz. Ennek értelmében az idei, 5,7 százalékos hiányt a kormány tervei szerint jövőre 4,5 százalékra faragják le, így kerülve közelebb a Maastrichti Szerződésben előírt 3 százalékos hiányérték jövőbeni teljesítéséhez.
Arról, hogy mindezt hogyan kívánják elérni, Valerie Pecresse beszélt a sajtóban. A pénzügyminiszter azt nyilatkozta, a kormány 3 százalékos extra adó bevezetését tervezi az évi 500 000 eurónál többet keresők körében, illetve tervben van a cigaretta, az alkoholos italok és a szénsavas üdítők adójának emelése is.
Franciaország továbbá a tengeren túli hadműveletek költségeinek jövőbeni csökkentésére is törekszik, így például elkezdte csapatai kivonását Afganisztánból. A hadi kiadások kurtítása mindenképpen fontos, hiszen a tavaszi, líbiai felkelőket támogató NATO hadműveletekhez a franciák mintegy 350 millió euróval járultak hozzá.
Sarkozy utolsó nagy csatája?
A tervezet már a Szenátus elé került, elfogadása körül pedig parázs vitákra lehet számítani az ellenzék és a kormánypárti erők között, miután a hétvégi választásokon a szocialista ellenzék szerzett többséget a francia parlament felsőházában. Így összességében elmondható, hogy a 2012-es költségvetés keresztülvitele különösen nagy kihívás elé állítja a kormányt és egyúttal Sarkozy-t is, akinek egyébként sem áll jól a szénája. A franciák több mint kétharmada (68 százalék) szerint ugyanis a jelenlegi államfő elveszti a jövő évi elnökválasztást, amennyiben újrajelölteti magát - derült ki a Viavoice közvélemény-kutató felméréséből, amelyet hétfőn ismertetett a Libération című napilap.
Kitekintő
Címkék:
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
napi abszurd
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















