
A kormány határozata szerint újraegyesítik a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria gyűjteményét. A magyar anyagot – szovjet mintára – csak 1957-ben vették ki a Szépművészeti Múzeum addig egységes magyar és európai gyűjteményéből, mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, akit az új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozásával és a megvalósítás előkészítésével bízott meg a kormány.
Az új épületben, mely a tervek szerint 2017 végén nyílik majd meg, a magyar gyűjteményt európai kontextusba helyezik vissza. A Szépművészetiben a régi mesterek láthatók majd, az Új Képtár pedig a 19. század közepétől a magyar és európai gyűjteményt vegyesen mutatja be.
A Szépművészeti és a Nemzeti Galéria modern anyagát befogadó Új Képtárat a budapesti Ötvenhatosok terén, a jelenlegi parkoló területén építenék fel. Itt kapna helyet a Magyar Fotográfiai Múzeuma is, amely jelenleg Kecskeméten, nagyon rossz körülmények között működik. A Műcsarnok továbbra is nemzeti kiállítóhely maradna, s a következő hónapokban születik meg a teljes koncepció arról, milyen további múzeumok nyílnának még a negyedben.
A Szépművészeti Múzeum bővítése takarékossági okok miatt lekerült a napirendről, az intézmény raktározási problémáit és műhelygondjait az új épület oldja majd meg. Arról egyelőre nincs döntés, hogy a Királyi Palotában milyen új funkciót kapnak a Nemzeti Galéria megüresedett termei.
A múzeumi negyed nemzetközi tervpályázat alapján készül majd, s finanszírozásában a 2014-ben megnyíló új uniós forrásokra is számítanak, tette hozzá Baán László. Az előző hétéves uniós költségvetési ciklusban 8000 milliárd forintot kapott az ország, s hasonló nagyságrendű összegre számítunk a következőben is – ebből jutna az új múzeumi negyed megvalósítására.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















