
Malina Hedvig - aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett - 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Az a tény, hogy a testület értesítette a szlovák kormányt beadványáról, azt jelenti, hogy a panasz megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott feltételeknek. Ellenkező esetben a bíróság nem is iktatta volna. A szlovák kormánynak szeptember 30-ig kell válaszolnia a bíróságnak.
A nem hivatalos értesülések szerint a felek megállapodtak, hogy a kormány bocsánatot kér Malina Hedvigtől. A megállapodást az Európai Emberi Jogi Bíróságnak kell jóváhagynia.
"Bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos emberi és állampolgári jogait tiszteletben tartották. A kormány ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki" áll abban a kiszivárgott állásfoglalásban, amelyet szerdán írt alá Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter és Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje.
Az emberjogi bíróság most megvizsgálja, összhangban van-e az egyezség az Emberi Jogok Európai Egyezményével, vagy mégis tárgyalnia kell az ügyet. Marica Pirosíkovától, a strasbourgi bíróság szlovákiai képviselőjétől a lap megtudta, volt már erre is példa. Ha jóváhagyja a megegyezést, Hedvig ezzel az üggyel többé nem fordulhat Strasbourghoz. Anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, s ennek a kormány bocsánatkérése valószínűleg megfelel.
A kormány lépését nem kommentálta a főügyész, aki Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt folytat vizsgálatot. Erre az eljárásra semmilyen jogi hatással nem lesz a strasbourgi döntés, így előállhat az a paradox helyzet, hogy miközben a kormány bocsánatot kért Hedvigtől, a vádhatóság nem menti fel.
A politikusok közül Róbert Kalinák volt belügyminiszter (Irány-Szociáldemokrácia) úgy kommentálta a hírt, hogy érthetetlennek tartja "olyan embertől bocsánatot kérni, aki égbekiáltó hazugságával bajba sodorta Szlovákiát". A Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) is felháborította az egyezség, Anton Danko, a párt alelnöke az Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), illetve a Híd üzletelését sejti a háttérben.
A Sme című liberális szlovák napilap pénteki kommentárja szerint még ha kétségeink is vannak afelől, mi történt 2006 augusztusában Nyitrán, legalább három dolog vitathatatlan. Az első, hogy a hatóságok hihetetlen módon elhúzzák az ügy kivizsgálását. A második, hogy politikai megrendelésre dolgoztak, s hogy előre meg volt adva, mit kell bizonyítaniuk. "A harmadik, hogy Robert Fico akkori kormányfő és Robert Kalinák akkori belügyminiszter brutális módon beavatkoztak az ügy kivizsgálásába, amikor még annak befejezése előtt elegendő bizonyíték nélkül Malina Hedviget csalónak minősítették, aki az egészet csak kigondolta" - írta Peter Morvay, a kommentár szerzője.
A Sme szerzője rámutat: egyrészt jó, hogy a mai kormány képes volt a megegyezésre, mert így Szlovákia egy jóval nagyobb méretű botrányt került el. Másrészt a kiegyezés "nem kívánatos" eredménye viszont az, hogy azok, akik az egészért felelősek, tehát Fico, Kalinák meg az őket kiszolgáló magas rangú ügyészek, rendőrök "olcsón megúszhatják", s nem lesznek elítélve hatalommal való visszaélés miatt.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















