A dilemma „egyszerű”: ha felveszik a magyar állampolgárságot, elveszítik a szlovákot, a kettő ugyanis pillanatnyilag kizárja egymást. KIrály Zsolt közgazdász, publicista, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának tagja ad helyzetjelentést.

Tavaly májusban a Fidesz-KDNP kettős állampolgárságról szóló törvényének bejelentése alapjaiban változtatta meg az éppen dübörgő szlovákiai választási kampányt – új szelet adva a nacionalista retorikára építő szlovák pártok vitorlájába. A kialakult helyzet a szlovákiai magyarok és Magyarország viszonyában is fordulópontot jelentett. 2010-ben Robert Fico leköszönő kormánya egyik utolsó intézkedéseként ellentörvényt fogadott el a magyarországi kettős állampolgárság intézményével szemben. Szlovákiában azóta olyan jogszabály van érvényben, amely kimondja: minden személy, aki az ellentörvény hatályba lépése után egy másik ország állampolgárságára is szert tesz, elveszíti szlovák állampolgárságát.

Szlovákia fő problémája valójában nem is a kettős állampolgárság megadásának tényéből, hanem abból fakad, hogy a szlovák fél nem tudja pontosan, mi is a magyar kormány valódi nemzetpolitikai célja. A Tátra alatt így a veszélyérzet a fő mozgatórugó; egy öt és fél milliós, fiatal ország félelme attól, hogy félmilliós magyar kisebbsége egy szomszédos ország befolyása alá kerülhet.

Maga a kettős állampolgárság és a hozzá párosuló szavazati jog egyáltalán nem ismeretlen Szlovákiában sem. 1997-2005 között szlovák állampolgárságot és választójogot szerezhetett minden határon túli szlovák, anélkül, hogy állandó lakhellyel rendelkezett volna az anyaország területén. 2005-ben a második Dzurinda- kormány csak azt követően szakított ezzel a gyakorlattal, hogy Magyarország is fontolóra vette a kettős állampolgárság bevezetését. Szlovákia számára ugyanis teljesen más helyzetet teremt, ha a lakossága közel egytizedét kitevő magyarság kap ugyanolyan jogokat, mint a világban elszórtan élő, jóval kisebb létszámú külföldi szlovákok (akik egyébként változatlanul szavazati joggal rendelkeznek a szlovákiai választásokon). Az interneten még mindig fellelhetők azok a kampányvideók, melyeken Iveta Radičová korábbi köztársaságielnök-jelölt, jelenlegi kormányfő hívja az urnákhoz a világban szétszórtan élő szlovákokat.

Egyelőre nem állnak rendelkezésre olyan felmérések, amelyek a szlovákiai magyar közösség kettős állampolgársághoz és a választójoghoz való viszonyát kutatták volna. Az viszont lemérhető, hogy a szlovákiai magyarok többsége inkább közömbös az ilyen jellegű kérdésekkel kapcsolatban. Ennek több oka van, köztük néhány olyan helyi sajátosság is, amely mindenképp megkülönbözteti a szlovákiai magyar közösséget az erdélyitől vagy a délvidékitől.

Tény, hogy Magyarország és a magyar kormányzat szempontjából a választójog kérdésében a szlovákiai magyarokat érintő jelenlegi szlovákiai jogi és társadalmi helyzet közel sem kedvező. Egyrészt az állampolgárság-kobzó ellentörvény kellően riasztó hatású a legtöbb szlovákiai magyar számára, így egyelőre azok is kivárnak, akik más körülmények között szívesen lennének kettős állampolgárok. Másrészt a honi magyar média és a szlovákiai magyar parlamenti politika is elutasító a kettős állampolgárság felvételével kapcsolatban („attól még nem leszek nagyobb magyar, hogy papírom lesz róla“ – hallható sokhelyütt). A folyamatosan csökkenő felvidéki magyarságnak ráadásul nem a legerősebb a nemzeti öntudata, amit a 2011-es népszámlálási eredmények feltehetően igazolni fognak.

Az elkötelezett, identitásukban biztos, magyarságukat nyíltan felvállaló szlovákiai magyarokból is akad szép számmal, bár létszámukat nem szabad túlértékelni. Mindenesetre ők azok, akik zsebükben a magyar állampolgársággal, valószínűleg a választójoggal (legyen az aktív vagy passzív) is élni fognak, tevékenyen kivéve részüket a honi közéletből.

Ilyen helyzetben a Magyarországról áthallatszó, legfeljebb alig néhány ezerre tehető magyar állampolgársággal rendelkező felvidéki magyarral szembeni elutasító „az szavazzon, aki ide adózik“ hozzáállás kifejezetten sértő. Ők ugyanis kizárólag érzelmi alapon kérvényezik azt, anélkül, hogy EU-állampolgárként, az eurózóna és a schengeni övezet tagjaiként ebből bármiféle anyagi vagy egyéb előnyük származna. A szlovákiai magyarok nagy része a Magyarországhoz közeli határ menti településeken él, gyakran Miskolcra, Vácra, Győrbe, Komáromba, Mosonmagyaróvárra jár át vásárolni, szórakozni, jó esetben a Balatonra üdülni. Az otthagyott közvetett adóikkal (áfa, jövedéki adó) komoly mértékben járulnak hozzá a magyar költségvetéshez, a határ menti magyarországi gyárakban dolgozó szlovákiai magyarok pedig közvetlen adóval is (személyi jövedelemadó).

Összegezve, a Magyarországgal határos országok közül vélhetően Szlovákiából, a szlovákiai magyarok közül kerül ki a legkevesebb kettős állampolgár. A relatív kis szám ellenére a helyi magyar politikának nem lehet érdeke, hogy elveszítse agilis szlovákiai magyarjait, hogy azok Magyarországra települve ott éljenek aktív közéletet. Ennek érdekében megfontolandó, hogy a készülő új választási rendszerben Magyarország gondoljon a szomszédos országokban érvényes aktuális jogi környezetre is. A szlovákiai magyarok érdekében ne tegye nyilvánossá a választói jegyzéket, nehogy jogilag ezzel veszítsék el szlovák állampolgárságukat.

Magyarország és a külhoni magyarság érdeke közös: a határon túli magyarok szülőföldjükön boldogulva váljanak erőssé.