
Slota erről szóló szavai a párt honlapján jelentek meg kivonatolva; a teljes szöveg publikálása októberben várható. Az SNS jelenleg ellenzékben van, de 2006 és 2010 között Robert Fico, a Smer elnöke, volt kormányfő koalíciós kabinetjének tagja volt.
"Eszményi lenne, ha egy független államot hoznának létre, ahol az etnikai csoport (a romák) együtt lenne, mert csak ők értik meg egymást. Ahol nomád életmódot folytatnak, a világon sehol sem integrálódtak az adott államalkotó népekkel" - idézi a Sme című szlovák napilap Slotát. A kivonatból nem derül ki, hogy hová képzeli el a politikus ezt az államot.
Megkérdezett jogászok szerint a pártelnök kijelentése nem törvénysértő. A romák viszont attól tartanak, hogy szavai tovább rontanak a helyzetükön, amely már amúgy is feszült az észak-csehországi cigányellenes tüntetések miatt.
"Slota azokat bujtogatja, akik még arról álmodoznak, hogy a romákat át kell telepíteni. Ez az útja annak, hogy hasonló események történjenek néhány hónapon belül Szlovákiában is, mint Észak-Csehországban" - mondta a lapnak Denisa Havrlova roma aktivista.
Észak-Csehországban cigányok bűncselekményei miatt a többségi lakosság békés tüntetéseket szervezett a bűnözés térnyerése ellen, de ezek fokozatosan romaellenes erőszakos tüntetésekké váltak, amelyeket a szélsőjobboldal a saját befolyása növelésére használ ki - emlékeztetett a cseh hírügynökség jelentésében.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















