
Az Index - meg nem nevezett forrásból származó információira hivatkozva - azt írta: Orbán Viktor kormányfő Hajdúszoboszlón, a Fidesz-KDNP frakcióülésén bejelentette, hogy Nyitrai Zsolt a jövőben a Miniszterelnökségen a nemzeti konzultációk szervezésével és kormányzati szintű személyzeti ügyekkel foglalkozik majd. A hírportál információi szerint az NFM-ben nem töltik be az eddigi infokommunikációs államtitkár helyét.
Az MTI kereste Nyitrai Zsoltot, de nem érte el. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője hétfőre ígért tájékoztatást. Nyitrai Zsolt 2006 és 2010 között a Fidesz operatív igazgatója volt. Feladatai között szerepelt az országos pártigazgató helyettesítése, a párt kampányának, akcióinak koordinációja, a központi arculat alakítása, valamint a Fidesz nagyobb rendezvényeinek összefogása.
A Magyar Hírlap augusztusban arról írt, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezheti Nyitrai Zsolt menesztését. A Magyar Nemzet egy nappal később arról cikkezett: multiérdekek állhatnak a Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár felmentéséről szóló hír mögött, a Magyar Hírlap előző napi információját pedig kacsának minősítették kormányzati körökben. Később maga Nyitrai Zsolt is hírlapi kacsának minősítette a saját távozásáról szóló sajtóhíreket.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















