
A WikiLeaksről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint még a választások előtt, 2010 februárjában találkozott az amerikai nagykövet Mesterházy Attilával. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a találkozón elmondta, kevéssé szereti Gyurcsány Ferencet – adta hírül az Index. Mesterházy arra számított, hogy Gyurcsány támadásba lendül ellene, de – ahogy fogalmazott – „nem hagyhatjuk, hogy újra hatalomra jusson” – írta a hírportál, amely szerint a nagykövet úgy látta, a pártelnök keményen fog harcolni az MSZP-n belül készülő háborúban.
Az MSZP-elnök nem kívánta kommentálni az ügyet tegnapi sajtótájékoztatóján, ám a lap úgy tudja, a szocialisták tegnap kezdődött kétnapos, gárdonyi frakcióülésén részt vevő politikusok informálisan többször szót ejtettek az ügyről. A lap egyes szocialista informátorai szerint a nyilvánosságra került feljegyzés, függetlenül attól, mennyire pontosan idézik benne Mesterházyt, megerősítheti posztján az MSZP jelenlegi elnökét. Ugyanis – vélekednek többen a pártban – a fiatal politikus jól érzékelte, hogy az akkor kifejezetten passzív Gyurcsány rövidesen offenzívára készül a párton belül. Ez így is történt, 2010 nyarán Mesterházyt pártelnökké választották, néhány hónappal később pedig Gyurcsány megalakította az MSZP-n belül a Demokratikus Koalíció platformot.
A Magyar Hírlap MSZP-s forrásai szerint jelenleg a bukott kormányfőnek nem érdeke, hogy az ominózus diplomáciai iratban foglaltak miatt a nyilvánosság előtt máris megtámadja Mesterházyt, mivel a Sukoró-ügy miatt Gyurcsánynak szüksége lehet pártja szolidaritására. Úgy tudjuk, erre Gyurcsány számíthat is, pártbeli híveitől természetes módon, szocialista ellenlábasaitól pedig azért, mert az utóbbiak nem szeretnék, ha az egykori kormányfő-pártelnökből „politikai mártír” válna.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















