
A Piarista Rend Magyar Tartománya közel hatvan évnyi várkozás után ez év tavaszán megkezdte a költözést a felújított régi piarista központba. A megújult épületbe május 16-án költöztek be a diákok és tanáraik, díszemenetben vonulva végig a Mikszáth Kálmán téri gimnáziumból a Duna-parti épületbe.
Az iskola kápolnája az egykori Egyetemi Színpad, amely korábban is az iskola kápolnája volt.
Labancz Zsolt SP tartományfőnök beszédében az iskola szerepét hangsúlyozta, megemlékezve a múltról, amikor megkezdődött a tudás átadása, a gyermekek nevelése és segítése a közösség-keresésben és a helyes értékrend kialakításában. E célok vezérlik ma is az épületben oktató tanárokat, és mindazon szülőket, akik gyermekük nevelését a piarista rendre bízzák.
A rend 1717-ben kezdte meg Pesten oktató, nevelő tevékenységét. Alig száz évvel később már hatosztályos intézményként, majd 1850-től hétosztályos főgimnáziumként működött. A II. világháború után megkezdődött az általános iskolai oktatás is, amely később szervezetileg is különvált. Az 1948-as államosítás megszüntette az általános iskolát, a gimnázium pedig Budapesti V. kerületi Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött tovább. 1950-ben ismét rendi vezetés alá került, ám 1953 őszén az épületet az állam az Eötvös Loránd Tudományegyetem használatába adta. A piarista diákok ekkor költöztek át a Mikszáth Kálmán téri épületbe, amely 58 évig volt adott otthont a felnövekvő ifjúságnak.
A 2002-óta hatosztályos tanrend szerint oktató intézményben jelenleg 325 diák tanul.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















