Vitorlát bontott a Szent Benedek Két tanítási Nyelvű Iskolaközpont
„Szinte kilátástalan volt ennek az iskolának a története” – kezdte a beszédét Semjén Zsolt az új Szent Benedek Iskolaközpont megnyitóján.
2011. szeptember 4. 10:30

A nagy ellenszélben, egy hatalmas lelkes összefogásnak köszönhetően végül mégis meg tudta nyitni kapuit a diákok előtt az évek óta bezárt Mezőkövesd utcai épület, melyet 600 millió forintos beruházással felújítottak és kibővítettek. Az I. kerületi Fő utcából átköltözött angol-magyar tannyelvű általános iskola és gimnázium az új épületben óvodával bővült, ami enyhíti a kerület kínzó óvodahiányát.

„Meg kell mondanom, hogy kezdetektől fogva, azért is éreztem úgy, hogy támogatni kell ezt a gondolatot és ezt az iskolát, mert mélységes történelmi tapasztalat van amögött, hogy ha az egyházi iskolák ügye előrehalad, akkor az egész ország ügye is előrehalad. Az egész szentistváni tanulság talán megfogalmazható úgy is, hogy ami jó az Egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az Egyháznak. Arra gondolok, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, mindenkinek az az épeszű érdeke, hogy olyan emberek jöjjenek ki az iskolából, akikben a szeretet, a tudás, és a jóindulat munkálkodik” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes kiállt a lelkiségi sokszínűség mellett is:

A Katolikus Egyháznak a nagyszerűsége nyilvánul meg abban, hogy sokféle lelkiség van. A katolikus hagyomány megcsonkítását jelentené, hogy ha valaki azt állítaná, hogy csak bencés iskola kell. Csak ferences iskola kell. Csak piarista iskola kell. Nem. A Katolikus Egyházban sok lelkiség van. És ennek a sok lelkiségnek az a jó, hogy ha minél inkább meg tudnak jelenni ezek a lelkiségek. Az a jó, ha mindenki megtalálja a saját benső világának, adottságainak megfelelő iskolát. És az, hogy a Szent Benedek Iskolaközpont a Krisztus Légiója Szerzetesrend irányításával megszületett, és mostmár zavartalanul működhet, ez biztosítja azt, hogy ez a sajátos karizma, ami a Krisztus Légiója Rendnek a karizmája, olyan értékeket hozzon létre, ami mindannyiótoknak a szellemi, lelki, spirituális fejlődését lehetővé teszi. Adja meg a Jóisten a Szentlélek bölcsességét, hogy ezek alatt az évek alatt, amit itt a Szent Benedek Iskolaközpontban tölthettek, olyan tudást, és olyan lelkiséget szívjatok magatokba, hogy amikor 10, 20, 30 év múlva az élet hatalmi posztjain fogtok állni, akkor kamatoztassátok ezt a tudást az Egyház és a haza javára.”

Ezután a miniszterelnök-helyettes úr rövid fogadáson vett részt az iskolaközpontban Hoffmann Tamás Újbuda, és Szabolcs Attila, Budafok polgármesterével, valamint Németh Zoltán országgyűlési és Csernus László önkormányzati képviselőkkel. Az iskola bemutatásán természetesen részt vett a Habsburg hercegi pár is, hiszen az ő áldozatos munkájuknak is köszönhető, hogy az iskolaközpont álma valóra vált. A Szent Benedek példája is bizonyítja, hogy milyen nagy dolgok történhetnek milyen rövid idő alatt, ha nem a széthúzás, az irígykedés, a versengés dominál, hanem az összefogás, egy közös, jó cél megvalósításának öröme. Az állami finanszírozású intézmény máris büszkélkedhet két írországi testvériskolával, két nyelvakadémiával, köszönhetően a Krisztus Légiója Iskolák nemzetközi hálózatának.

gondola
megmondó
A jog – egy jogállamban – garázdaság miatt ítéli el az ilyen akciót végrehajtó szélsőségeseket.
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó