
Az MTI-t arról tájékoztatták, hogy a jogszabálytervezetet a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.
A Magyar Nemzet szerdai számában a birtokába került koncepció tartalmát ismertetve azt írta: bevezetik az egész napos iskolát az alsó és a felső tagozaton, mérsékelt pedagógus-óraszámemelést hajthatnak végre az iskolákban, és a jelenleginél jóval szigorúbb feltételekhez kötik az általános iskolai felső tagozatok működtetését.
Hoffmann Rózsa augusztus 23-án jelentette be, hogy elkészült a két új oktatási törvény koncepciója, a szükséges politikai egyeztetések lezajlottak. Az oktatási államtitkár akkori tájékoztatása szerint a változtatások a következő tanévben életbe léphetnek. Elmondta azt is, hogy országjárás kezdődik majd, amelynek keretében az érintettek megismerhetik a koncepciókat. Az új, a köznevelés rendszerét szabályozó törvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: jelenleg túlszabályozottságban vergődik a közoktatás, ezért egy lazább, keretszabályozást szeretnének, és nagyobb döntési lehetőséget adnának a szakemberek kezébe.
Hoffmann Rózsa előadásában kiemelte: orvosolni kell azt a jelenséget, hogy a köznevelési rendszert eddig piacként értelmezték, szolgáltatásnak tekintették. "Mi közszolgálatnak tekintjük, amely az állam felelősségét hordja magán" - fogalmazott.
Az intézmények fenntartásáról szólva az államtitkár azt mondta, az önkormányzati törvény koncepciója az új közoktatási törvénnyel összhangban az iskolák fenntartását az állam kezébe teszi. Ugyanakkor bizonyos paraméterek teljesülése esetén az önkormányzatok visszavehetnék a fenntartás jogát - jelezte, hangsúlyozva: állami kézbe kell venni a pedagógiai szolgáltatásokat, szakszolgáltatásokat is.
Az új közoktatási törvény koncepciójából kiemelte, hogy ezentúl a pedagógiai programokat, házirendet a tantestületek fogadnák el, és fenntartói jóváhagyásra nem lenne szükség.
A kormány első olvasatban április 20-án vitatta meg a közoktatási koncepciót, a kormányszóvivő akkor még azt közölte, hogy május közepén már a koncepció végleges változatát tárgyalhatja a kabinet.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















