
A Nature Geoscience című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a most felfedezett kövületek idejében kén-alapú életformák uralták a Földet, vagyis az élőlények oxigén helyett kénből állítottak elő energiát az anyagcsere folyamataik során. A szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy hasonló életformák létezhetnek olyan bolygókon, ahol csak alacsony mennyiségben, vagy egyáltalán nincsen oxigén.
"Létezhetnek-e ilyen életformák a Marson? Ez könnyen elképzelhető. A mostani bizonyítékok mindenképpen bátorítóak, hiszen az oxigénhiány sem jelenthet problémát a Marson" - mondta az Oxfordi Egyetemen dolgozó Martin Brasier, a leleteket felfedező kutatócsoport egyik tagja.
A jól megőrzött és a szakemberek szerint egyértelműen sejtszerű szerkezetet mutató mikro-kövületeket a Nyugat-Ausztrália távoli részén fekvő Strelley-medencében fedezték fel. A kutatócsoport szerint a parányi fosszíliákat a világ legősibb ismert partvonalán, a valaha felfedezett üledékes sziklák egyik legrégebbikének belsejében lévő kvarc homokszemcsék őrizték meg több milliárd éven át.
"Rendkívül pontos képet kaphatunk a kövületek koráról, mivel az azokat tartalmazó sziklák két egymást követő vulkanikus tevékenység között formálódtak, ami néhány tízmillió évre leszűkíti a lehetséges korukat" - mondta a szakember. A kövületeknek, valamint az őket tartalmazó szikláknak és azok környezetének elemzésével a szakemberek felvázolták, hogy pontosan milyen állapotok uralkodtak a Földön a most felfedezett mikroszkopikus baktériumok idejében.
Bolygónk akkoriban egy forró, sötét, veszélyes hely volt, ahol állandó fenyegetést jelentettek a vulkánkitörések, valamint a meteor becsapódások. Az égbolt felhős és szürke lehetett, ezzel megtartva a hőt annak ellenére, hogy a Nap sokkal gyengébb volt, mint manapság.
Az óceánok nagyjából 40-50 Celsius fokosak - egy forró fürdőhöz hasonlóak - lehettek. A legjelentősebb tényező azonban a rendkívül csekély oxigénmennyiség volt, mivel nem léteztek sem növények, sem algák, amelyek fotoszintetizáltak és oxigént termeltek volna - magyarázta a szakembere egy telefonos interjúban.
"Ez meglehetősen pokoli képet fest az akkori állapotokról, amely a mi fajtánknak egyáltalán nem kedvező, ám a baktériumoknak tökéletes életkörülményeket jelentett" - mondta Brasier. A szakemberek jelenleg a vizsgálatuk során alkalmazott módszerek és felszerelések segítségével elemeznek újra olyan kövületeket, amelyek más kutatók szerint szintén a Földön való korai élet bizonyítékait őrzik.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















