
Hihetetlen, hogy egy köztársasági elnök ilyen elképesztő dolgot mondjon. Gasparovic elnök vagy súlyos történelmi tévedésben van, és elemi ismeretei hiányoznak a szlovák történelemről, vagy – és ez a rosszabb – magyar- és katolikusellenes támadásról van szó – mondta a szlovák államfő kijelentése kapcsán Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök-helyettes leszögezte: Eszterházy János, aki nemcsak a magyarság, hanem a lengyelek emblematikus alakja is, az egyetemes emberi jogok szimbóluma, az egész szlovák parlamentben az egyetlen képviselő volt, aki a zsidótörvények ellen szavazott.
A magyar-szlovák viszonyról szólva Semjén Zsolt úgy fogalmazott: „görcsösen törekszünk arra, hogy Szlovákiával jó legyen a viszonyunk”, néhány dolog azonban akadálya ennek. A Benes-dekrétumok még mindig hatályban vannak, a kollektív jogfosztást megtartotta szlovák jogrend, megszületett a diszkriminatív nyelvtörvény, ellentétben a nemzetközi joggal és a szlovák alkotmánnyal megfosztják állampolgárságuktól azokat, aki felveszik más ország állampolgárságát, miközben Szlovákia kiterjesztette a szlovák állampolgárságot a világon bárhol lakó szlovákokra – sorolta.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a magyar kormány különbséget tesz a szlovák politika és a szlovák nép között. A szlovákság felé a kezünk ki van nyújtva, a szlovákokkal sorsközösségben vagyunk. Hozzátette: a felvidéki magyaroknak azt tanácsolják, hogy ha fel kívánják venni a magyar állampolgárságot, jöjjenek át Magyarországra, a kérvényüket bármelyik önkormányzatnál beadhatják, Magyarország pedig egyetlen országnak sem szolgáltat ki állampolgársági adatokat.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















