
Ezt kedden este közölte a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki lap sajtótitkára, Nagyezsda Pruszenykova, és a hírt nem sokkal később megerősítette Vlagyimir Markin, a Nyomozati Bizottság szóvivője.
Szergej Szokolov, a lap főszerkesztő-helyettese az Interfax hírügynökségnek elmondta: a nyugalmazott rendőrről, bizonyos Dmitrij Pavljucsenkovról, a belügyminisztérium egyik nyomozó osztályának volt vezetőjéről feltételezik, hogy ő hozta létre a gyilkosságot végrehajtó csoportot, figyeltette Politkovszkaját, továbbá ő adta át a gyilkos fegyvert és a hangtompítót az elkövetőnek.
Vlagyimir Markin, a nyomozati bizottság szóvivője a hírt megerősítve azt mondta: a rendőr alezredes pénzt kapott azért, hogy megszervezze a gyilkosságot.
Anna Politkovszkaját 2006. október 7-én lőtték le annak a moszkvai háznak a bejárata előtt, ahol lakott. Az újságírónő főleg a csecsenföldi eseményekről, az ottani jogsértésekről szóló írásaival keltett feltűnést, de bírálta Vlagyimir Putyin akkori orosz államfőt is.
2009-ben három csecsen testvért és egy negyedik vádlottat bizonyítottság hiányában fölmentettek, a Legfelsőbb Bíróság azonban új eljárást rendelt el. Május végén Csecsenföldön elfogták Rusztam Mahmudovot, azt a csecsen férfit, aki a vád szerint leadta a gyilkos lövéseket. A férfit állítólag két testvére, Dzsabrail és Ibrahim segítette.
Az orosz igazságszolgáltatás és főleg a sajtó nem is csinált titkot abból, hogy bérgyilkosság történt, de a megrendelőkre vonatkozóan mindeddig legfeljebb homályos célzások láttak napvilágot. A meggyilkolt újságírónő kollégái és hozzátartozói azt mondták, addig nem lehet igazságszolgáltatásról beszélni, amíg nem találják meg, és nem ítélik el a gyilkosság megrendelőit.
- ajánlatunk
- Cinizmussal vádolja a Fideszt a Jobbik
- Varga elárulta - Nem Superman
- Atomprogram: megállapodott a NAÜ és Irán
- Üzenjen hadat a bosszantó KRESZ-tábláknak!
- Minden idők legnagyobb korrupt rendőri visszaélése
- "2006 őszén szörnyű dolgok történtek"
- Vona Gábor miniszterelnöknek készül
- A Gyurcsány-jelenség, avagy a politika lumpenizálódása
- Forró és erőszakos lesz a nyár - anarchia várható?!
- Orbán: Biztonságban érezhetjük magunkat
- Országgyűlés: Jön, ami jön
- Nem lesz abortusztabletta
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- Az Európai Unióban így nem viselkednek
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Orbán, a fapados
- Orbán = ördög
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Uj doktrina
- Beszorultak a liftbe a Csurkára emlékezők
- Damu lett a börtön kukása
- Tabusított nyolc év
- Orbán = ördög
- "A múmia bosszúja": halott futamított meg betörőt
- Debreczeni József megtalálta a helyét Gyurcsány pártjában
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- A bal jobb?Elhangozhat ez a kérdés ma a politikai suszterájokban is.
- Élet-érettségi BizonyítványPártállástól függetlenül álltunk szóba egymással. Pártállások szóba sem kerültek. A banketten az első kortyot tíz elhunyt társunkra ürítettük.
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...















